Óriási mérkőzésen győzött a DSE NBII-es csapata!
2018. december. 16. 18:12
Győzelemmel köszöntötte edzőjét születésnapján az NBII-es röplabda bajnokság 11. fordulójában a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata a Sümeg ellen.
Az NBII nyugati csoportjában a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata a Sümeg_Dabronc együttesét fogadta. Mint az előzetesen várható volt, a két együttes nagyon szoros, kiélezett csatát vívott egymással. Az első szettet jól indították a mieink, akik egészen a végjátékig kézben tartották az irányítást, ám a végére porszem került a gépezetbe, és minimális különbséggel ugyan, de elvesztették a játékot (25-27). A második felvonásban szinte minden ugyanúgy történt, mint az előzőben. Végig vezettet a DSE, ezúttal azonban a végjátékban jobban sikerült a koncentráció, amely az egyenlítést hozta (25-19). A harmadik szett hullámzó játékot hozott, hiszen hol az egyik (13-16), hol a másik csapat vezetett (21-18), de vége megint a hazai gárdának jött össze (25-23), ezzel megfordítva a meccs összesített állását (2-1). A negyedik felvonásban úgy tűnt, hogy elfogyott a lendület, és magára talál a Sümeg (12-16), hiszen a végjátékra három pontos előnnyel érkeztek (18-23). Innen sikerült új lendületet venni, és előbb egyenlíteni, majd megfordítani a meccset a ma születésnapját ünneplő Bartal legénységnek, akik győzelemmel ünnepelhették edzőjüket (26-24).
Bartal Gergely vezetőedző: Visszatértek a mérkőzés erejéig a válogatott játékosaink, akiken érződött a válogatottban kapott fizikai terhelés, hiszen az EB kvalifikációra készülnek. A nyitásfogadásunkkal nem voltam elégedett, illetve ezáltal a támadásaink is kiszámíthatóak lettek, amelyekbe még hiba is csúszott. Saját magunknak nehezítettük meg a dolgunkat, a végjátékokban szerencsénk volt, így tudtuk elhagyni győztesen a pályát. Az eredmény jó, a játék képe viszont nem. Gratulálok a srácoknak az eredményhez, a válogatott keret játékosainak pedig sok sikert kívánok a felkészüléshez illetve a megvívandó selejtező mérkőzésekhez. Remélem, sikerrel járnak.
DSE Röplabda Akadémia NB II – Sümeg-Dabronc 3-1 (25-27, 25-19, 25-23, 26-24)
Vezették: Adler László és Hidegkuti Dorottya
DSE Röplabda Akadémia NB II: Amdegha Ádám, Ambrus Bence, Pukánszky Bálint, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf András , Dulcz Bende Levente, Quintz Tamás, Tamási Dávid Marcell, Lombos Gábor, Juhász Barnabás . Vezetőedző: Bartal Gergely, Másodedző: Kovács Zsolt
Sümeg-Dabronc: Sümegi Norbert, Diós Dániel, Ludovics Ábel, Miklósi-Sikes Zétény, Kisházi Valentin, Fekete Szabolcs, Péter Benedek, Keszthelyi Kristóf, Szabó Bálint. Vezetőedző: Kaposi Tamás Dániel
Vissza