news-hero
Utánpótlás

Összhang!

A DSE Röplabda Akadémia nyári táborának mai napján kicsik és nagyok közös csapatot alkotva végezték el játékos feladataikat.

Mai nap volt talán a hét egyik fénypontja, mivel ma kivételesen összeengedtük a kicsiket és a nagyokat, akiknek egész nap csoportban kellett dolgozniuk.

A délelőttöt Duna-parti tájfutó versennyel kezdtük, ahol a kicsik már nagyjából ismerték a terepet, így az ő segítségük aranyat ért a versenyben.

A jóidőnek köszönhetően küzdelmes volt az 5 állomásból álló pálya, de az biztos, hogy mindenki teljes mértékben kivette a részét a feladatokból.

Ebéd után pihenésképp a délelőtti csapatok kvízversenyen vettek részt, ahol a röplabda szabályaival kapcsolatban gyarapíthatták tudásukat, illetve kiderült az is, hogy ki az, aki a legtöbb filmet ismeri.

Ezután a kis pihenő után ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk, majd a nap végén bajnokcsapatot is hirdettünk.

Külön öröm volt számunkra, hogy a nagy gyerekek szépen irányították a kicsiket, szinte anyáskodtak, apáskodtak feledtünk, de volt olyan kicsi is, aki vagányan kiállt magáért.

Jó élmény volt ezeket a pillanatokat megélni.

Vissza