news-hero
Felnőtt

Öt szettben győzött a Dunaferr!

A röplabda Extraliga első hazai mérkőzésén fantasztikus csatában győzte le a Dunaferr a Kazincbarcika együttesét!

Nagyon vártuk, hogy ismét felnőtt röplabda mérkőzést láthassunk Dunaújvárosban. Ez is elérkezett, ráadásul igen komoly ellenfél, a Vegyész RC Kazincbarcika ellen. A Dunaferr jó előjelekkel várta a találkozót, hiszen az első fordulóban magabiztos játékkal győzte le Budapesten a MAFC-BME együttesét 3:1 arányban, míg a vendégeknek ez volt a szezonban az első mérkőzésük. Az elejét a Vegyész kezdte jobban (3:4), akiket sikerült utolérni, majd le is hagyni (7:5). A két pont ekkor állandósult (9:7), majd Mészáros nyitásai ültek (11:8).

 

Ezt követően azonnal ritmust váltottak a vendégek, akiknek sikerült az egyenlítés (12:12). Sőt, a vezetést is átvették Paez nyitásai után (12:14), melyet hazai időkérés követett. Éppen jókor, hiszen a vezetést megint átvettük (15:14). Sajnos a nyitásaink nem sikerültek, ezzel felhoztuk az ellenfelet, akiknek viszont bejöttek a szerváik (17:19). Innen kellett visszajönni a végjátékra (19:22), ami hatalmas összpontosítással, és Boa Szabolcs pontjainak is köszönhető volt (23:23). Az utolsó két labdamenet azonban a vendégeké lett, akik így hozták a szettet (23:25).

Fordulás után Mészárosé volt az első pont, majd Ambrus nyitása volt jó, melyre egy válasz érkezett (2:1). Ezt követően felváltva estek a pontok, és a sáncok remekeltek mindkét oldalon (4:3). Tomanóczy Bálint nyitásai voltak kitűnőek (8:5), de erre meg volt a Vegyész válasza, akik 8-nál értek bennünket utol. Hiába voltak meg a remek elgondolásaink, azok nem mindig sikerültek, de rontások a túloldalon is voltak (11:11). Ez így ment 14:14-ig, majd Tomanóczy Bálint nyitása után volt egy véleményes pont (14:15), ami után azért megint egyenlítettünk (16:16). A vezetést azonban visszavette a Barcika (16:18), amit a mieink nem hagytak annyiban, és fordítottak (19:18).

Jöhetett a végjáték izgalma, melyben hol mi, hol az ellenfél vezetett (21:22). A következő labdák azonban nekünk sikerültek (24:22), így két szettlabdánk is lett. Abból a másodikat sikerült értékesítenünk, ami az egyenlítést jelentette (25:23).

A harmadik szettben kőkemény labdamenteket láthattunk, de mindvégig újvárosi pontelőnnyel (5:3). Ez így is maradt egészen a hetedik pontig, ekkor egyenlített a Vegyész (7:7), majd a vezetést is átvették Péter ász nyitása után (7:9). Ez mintha megfogta volna a Dunaferrt, akik több rossz megoldás után időt kellett kérjenek (8:11).

A ritmus és gondolatváltás sikeres volt, mivel egyenlítettünk (11:11), az előnyt azonban visszavette a vendég gárda (12:14). Megint jöhetett a felzárkózás, melyre nagy energiát fordítottunk, amelybe azért a hibák belecsúsztak, ennek ellenére sikerült megfogni a Vegyészt (17:17). Sőt! Mészáros bombája a vezetést jelentette (18:17), majd a huszadiknál ismét egyenlő volt az állás.

 

Ekkor elléptünk kettővel (22:20), amely nem zavarta meg a Barcikát, hiszen hatalmas összpontosítással visszavette a vezetést (22:24). A mieink azonban egyenlítettek (24:24), majd fantasztikus végjáték után a Vegyész örülhetett Ciupa Lukasz Grzegorz ász nyitása után (27:29).

A negyedik játék elején elvesztettük Ethan William Garretet, akit sérülés miatt Balázs Bálint váltott. Nem indult tehát jól ez a szakasz (2:4), és bár a legszebb labdamenet Mészáros révén mi nyertük meg (3:4), az egyenlítés 5-nél sikerült. A vezetés a vendégeknél maradt (6:7), nem engedtük el őket túlságosan. Felváltva estek a pontok (9:10), majd Boa ásza után mi vezettünk (11:10). Megint jött a testvéries pontosztozkodás (14:14), majd Hatvany és a hazai sánc remek sorozata (18:15). Páez nyitott védhetetlen ásza után még eggyel vezettünk (18:17), melyre Boa válaszolt hasonlóképpen (21:19). A végjáték megint sistergőssé vált (22:22), melyre végül mi fordulhattunk szettlabdával (24:22), de nem sikerült behúznunk, így egyenlített a Kazincbarcika (24:24). Az erő ezúttal velünk volt, és miután Boa Szabolcs remekül sáncolt, meg is nyertük ezt a felvonást (26:24), vagyis jöhetett az ötödik, mindent eldöntő játék.

A felfokozott izgalmak hatalmas energiákat mozgósítottak mindkét oldalon, melyben mi voltunk az erősebbek (7:2). A térfélcserénél is jelentős volt az előnyünk (8:4), majd mi fordultunk remek ritmusban a végjátékra (10:5). A meccset végül Ambrus Bence zárta le, ezzel a Dunaferr hatalmas bravúrt végrehajtva 15:7-re hozta a szettet, és nyerte a meccset 3:2-re.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Fantasztikus ez az érzés, hogy le tudtuk győzni a Kazincbarcikát. A sikert átérezni mindig fantasztikus dolog, melyet remélem, a jövőben is megélünk majd. A győzelmet az hozta meg, hogy a végén mi tudtunk jobban koncentrálni. Az még látszott mindkét csapaton, hogy a szezon elején járunk. Több olyan hibát is vétettünk, melyet a jövőben ki kell javítanunk. Az ilyen mérkőzések azok, melyeket közönség csalogatónak mondhatunk, így most azt kérem, hogy a következő fordulóra minél többen látogassanak ki.

 

Dunaferr SE – Vegyész RC Kazincbarcika 3:2 (23:25, 25:23, 27:29, 26:24, 15:7)

Vezették: Szabó Péter és Halász Enikő Erika, vonalbírók: Szabó Attila és Oláh Balázs

Dunaferr SE: Ethan William Garrett, Ambrus Bence, Blain Cranston Duncan, Boa Szabolcs, Tomanóczy Bálint, Mészáros Dömötör, Gebhardt Áron (liberó). Cserék: Balázs Bálint, Laczi Dominik, Majoros Balázs, Hatvany Zsolt, Bohnicsek Szilveszter, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Vegyész RC Kazincbarcika: Simkó Dániel, Páez Diaz Carlos Julio, Péter Márton, Dudás Tamás (liberó), Ciupa Lukasz Grzegorz, Budai Balázs, Árva Milán. Cserék: Bibók Balázs, Földes Dániel Zoltán, Csizmadia Tamás Martin, Guilherme Ferreira Da Silva. Vezetőedző: Toronyai Miklós

A fotókat Szárszó Edit készítette.

 

Vissza