Papírforma győzelmet aratott a Kaposvár
2021. október. 31. 18:10
A röplabda Extraliga sorozatban a FINO Kaposvár együttese ellen két szettig remekelt, majd a harmadikra elfáradt a DKSE csapata.
Az Extraliga 2021-2022-es szezonjának harmadik fordulójában a DKSE gárdája az Extraliga egyik favoritját, a FINO Kaposvár együttesét fogadta. A mieink eddig kettőből kettőt elvesztettek, míg a vendégek mindkét meccsüket megnyerték. Így a tabella listavezetője érkezett hozzánk, amely gárda volt egyértelműen a találkozó esélyese.
Bátran kezdett csapatunk, mely a szép pontokból is látszott (6:4), de mint az várható volt, azonnal tempót váltott, és egyenlített (7:7). A folytatásban is nagy elánnal játszottunk, és Hatvany Zsolt irányításával visszavettük a vezetést (14:12). Jó volt látni azt, hogy a fiaink meg akarják mutatni, mire képesek, mellyel nagy munkára bírták a kaposvári sztárokat, akik 18-nál vették át a vezetést (17:18). 19-nél sikerült az egyenlítés, és a végét sikerült izgalmassá tennünk (21:25).
Abban bízhattunk a fordulás után, hogy csapatunk folytatja bátor játékát. Az eleje ismét rendben volt (3:3), aztán beindult a FINO. Ouyachi remekelt (4:8), míg mi megpróbáltunk mindent megtenni a felzárkózásért (7:9). A Kaposvár azonban tartotta ritmusát, melyet nem tudtunk lekövetni (8:13) úgy sem, hogy a meccs leghosszabb labdamenetét mi nyertük.
Az olló sajnos egyre jobban kinyílt (10:19), de azért minden megszerzett pontnak nagyon örültünk (15:20). Sorra cserélte be a legfiatalabbakat Tomanóczy Tibor, akik sorra szállították a pontjainkat (19:22). A szettet végül a FINO hozta (21:25).
A harmadik szettet kiváló Kecskeméti blokkal kezdtük, majd Milovanovic nyitásai ültek (3:5). Hiába voltak szép blokkjaink, hiszen a visszatámadásokból a Kaposvár szerezte pontjait (4:8). Sajnos egyre több egyéni hiba is becsúszott (5:11), így a két csapat közötti távolság egyre nőtt (7:14).
A folytatásban azonban megint összekapták magukat fiaink, és igazi csapatként küzdöttek minden labdáért (15:18). Ennél közelebb azonban nem jutottunk, és Hiago nyitásaival elléptek a vendégek, akik végül Milovanovic pontjával 15:25-tel lezárták a meccset.
Tomanóczy Tibor vezetőedző: Két szettig jól tartottuk magunkat, viszont a harmadikban voltak olyan állásaink, melyekből nem tudtunk tovább forogni. Ezeket kell kielemeznünk, és kijavítanunk. Küzdeni tudásból a teljes csapatot dicséret illeti. Ami nagyon fontos volt, hogy végre annyian voltunk, hogy a cserékkel tudtunk frissíteni.
DKSE – FINO Kaposvár 0:3 (21:25, 21:25, 15:25)
Vezették: Tillmann Gyula és Horváth Miklós, vonalbírók Takács Ádám és Dobos Viktor
DKSE: Farkas László, Tamási Dávid, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Dulcz Bende Levente, Pintér Barnabás, Szabó Péter, Tóth Kristóf, Winter László Zétény, Tajti Olivér, Kuti Márk László (lib). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
FINO Kaposvár: Hubicska Patrik, Sandoval Rojas José Antonio, Garchet Hiago Antunes, Bögöly Gábor, Marko Milovanovic, Vasquez Osta Moises Eduardo, Bozóki Bence (liberó). Cserék: Fenyvesi Barnabás, Iván Gergő, El Azhari Oussama, Iván Bence, Ouyachi Hamza, Kiss Máté,. Vezetőedző: Ruben Wolochin
Vissza