news-hero
Felnőtt

Papírforma győzelmet aratott a Kazincbarcika

Az NBI Extraliga szombati játéknapján a DKSE csapata csupán egy szettben tudta megszorítani a Vegyész RC Kazincbarcikát.

Nagyon nehéz mérkőzés előtt állt csapatunk az idei szezonban szintén, de hozzánk képest kevésbé megfiatalodott GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika ellen, hiszen a vendéglátók a tabella negyedik helyén álltak 14 ponttal. Röplabdázóink azonban az utóbbi napokban kizárólag azzal foglalkoztak, hogy tudásuk legjavát nyújtva bizonyítsanak a Vegyész ellen.

Villámrajtot vett a Vegyész a meccs elején (3-0), így elkezdhettük a kapaszkodást. Ez Göczi ász nyitása után jól is alakult (5-4), ám ekkor megléptek Velychko Bohdánék (10-5). Péter szállította a hazaik pontjait, ráadásul ekkor kétszer hibáztunk (12-6). Jirásek támadására Göczi két remek ponttal válaszolt (14-11), vagyis látható közelségbe kerültünk. Úgy tűnt, hogy a végjátékra szoros állással érkezünk (19-18), és akár a szettgyőzelemre is lehet esélyünk, ezt azonban nem engedélyezték a hazaiak, akik Jirásek pontjával zárták le a szettet (25-11).

Fordulás után egészen 4-3-ig minden rendben ment, utána azonban minden bejött a hazaiaknak. Bibók, majd Péter pontjai után már hattal vezetett a Barcika (10-4), ráadásul ebből az állásból nem tudtunk elforogni, ami a szettben döntőnek bizonyult (13-4). Innen már nem volt visszaút a meccsbe, és bár mindent megpróbáltunk megtenni azért, hogy kijöjjünk a mínusz tízből, ez sajnos nem sikerült (25-12).

A harmadik felvonás eleje megint jól indult (4-4), ráadásul a folytatásban is minden esélyünk megvolt arra, hogy szorossá tegyük ezt a szettet (6-5), ekkor azonban a Kazincbarcika villámgyorsan szerzett öt pontot (11-5). Vadász Krisztián pontjai, majd Göczi támadása után már majdnem elhittük, hogy felzárkózhatunk (12-9), ám ennek az ellenkezője következett. Cziczlavicz két ászt nyitott, majd a többiek hozzátettek még kettőt (17-9), így időt kellett kérnünk. Ez ugyan egy pontot hozott a konyhára, a folytatásban azonban nem volt köszönet. A Vegyész végig uralta a szettet, és végül nagy különbséggel meg is nyerte (25-12). A hazaiak teljesen megérdemelten tartották otthon a bajnoki pontokat.

 

GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika – DKSE 3-0 (25-21, 25-12, 25-12)

Vezették: Villás Tibor Richárd és Horváth Miklós

VRCK: Garan Bálint, Jirásek Jan, Velychko Bohdan, Bibók Balázs, Óhidi Richárd, Péter Márton, Kiss Máté (libero). Cserék: Molnár Vajk Boldizsár, Gurskii Roman Aleksandrovic, Miklósi-Sikes Zétény, Péter Benedek, Fecske Szabolcs, Cziczlavicz Dávid. Vezetőedző: Toronyai Miklós

DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Kisházi Valentin, Göczi Dániel, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk (libero). Cserék: Makó József Gábor, Vadász Krisztián, Peredi Zoltán, Herceg Kristóf. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

 

 

Vissza