news-hero
Felnőtt

Pécsre utazik a Dunaferr

A Dunaferr SE NBI-es röplabda csapatára újabb nehéz feladat vár a Liga alapszakaszának hatodik fordulójában, hiszen ismét idegenből kellene hazahozniuk a bajnoki pontokat.

Sűrűsödik a középmezőny a röplabda Liga alapszakaszában, ahol úgy tűnik, hogy a MÁV Előre SC (12 pont) kisebb lépéselőnyben van a többiekkel, és a Dunaferrel (7 pont) szemben is. Viszont az újvárosi legénység a tabella középmezőnyében áll, ahol csupán egy-egy pont választja el egymástól a feleket, így minden meccsnek, vagyis a szombaton 16.30-kor kezdődő Pécs elleni ütközetnek is nagy a jelentősége, hiszen a mieink győzelmükkel nem csupán megerősíthetnék helyüket a harmadik helyen, hanem amennyiben a Sümeg esetleg elveszíteni a meccsét Szolnokon, akkor akár egyel előrébb is léphetne. Veresége esetén azonban akár a negyedik helyre vissza is csúszhatnak Tomanóczy Tibor tanítványai. A három pontot azonban nagyon nehéz lesz megszerezni, főként, ha abból a találkozóból indulunk ki, melyet a Dunaferr hazai pályán vívott a PTE-PEAC ellen, ahol rendkívül hosszú ütközet végén nyertek fiaink 3-2-re. Az azóta eltelt időszakban mindkét gárda hullámzó teljesítményt mutatott. Volt, hogy a Baranya megyeiek bravúrosan győztek – a MÁV Előrét verték 3-2-re -, de olyan is, hogy meglepetés vereséget szenvedtek, így legutóbb Szolnokon, ráadásul simán 3-0-ra kaptak ki.

A mieink három 3-2-es meccset követően tudtak győzni Győrben (3-1), amely akár jó előjel is lehetne, de a mostani összecsapás végkimenetelét megjósolni lehetetlen vállalkozás. Hogy miért? Mert nem tudni, hogy a Pécs milyen összeállításban fog pályára lépni, vagyis játszanak-e a rutinosabb játékosai. Tomanóczy Tibor pedig a héten nem számíthatott a munkahelyi elfoglaltságok miatt Hatvany Zsoltra, míg a fiatalabbak közül többen iskolai országos szakmai versenyekre, és természetesen a dolgozataikra készültek. A héten a vezetőedző a labdás feladatok mellett a fizikai felkészítésre fektette a hangsúlyt, így abban bízhatunk, hogyha ismét öt szettesre nyúlna a mérkőzés, akkor az erőnléttel nem lehet gond.

Vissza