news-hero
Felnőtt

Pikáns összecsapás vár ránk

Vasárnap 18 órakor ezúttal idegenben, a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban játszik felnőtt csapatunk.

Igen érdekes, mondhatnánk pikáns mérkőzés következik ezúttal felnőtt röplabdázóink számára, akik ezúttal idegenben, a Kecskemét ellen lépnek pályára. A két csapat közötti ütközetek az elmúlt években is mindig kiélezett csatáknak számítottak, és ez most sincs így.

Ez még akkor is kijelenthető, ha az idei szezonban a KRC erősebb kerettel rendelkezik, mint csapatunk. Ha a tabellát nézzük, akkor abból is kiolvasható, hogy a találkozó esélyese a vendéglátó csapat. A Kecskemét eddig nyolc pontot szerzett hat forduló alatt, míg nekünk sajnos továbbra sincs pontunk. Abban biztosak lehetünk, hogy a hírös város csapata egyértelműen a három pont megszerzésére törekszik, míg mi ezt szeretnénk megnehezíteni. Már az nagy fegyvertény lenne, ha szettet, vagy esetleg szetteket, így pontot tudnánk szerezni. A meccs emellett igen pikánsnak tűnik, melynek több oka is van.

Az első talán az, hogy a KRC csapatában több olyan nagyszerű játékost találunk, akik dunaújvárosi fiúk. Gebhardt Norbert évek óta a kecskemétieket erősíti, míg testvére, a válogatott liberó Gebhardt Áron az idei szezonban csatlakozott a Dunaújvárostól a KRC csapatához.

Ami miatt azonban a szurkoló számára a legérdekesebbnek tűnik a meccs az mégiscsak az “apa-fia” párharc, hiszen most először találkozik az Extraligában ellenfélként a két Tomanóczy, vagyis vezetőedzőnk Tomanóczy Tibor a fia, Bálint „ellen”. Az apának ezúttal fiával szemben kell felépítenie a DKSE támadó játékát és védekezését, ez pedig – Bálintot jól ismerve – nem lesz egyszerű feladat.

Vissza