news-hero
Felnőtt

Pontos szezonnyitó

Végletekig kiélezett mérkőzésen, ötszettes csatában szenvedett vereséget a DKSE röplabda csapata a Pénzügyőr otthonában az NB I Liga első fordulójában vasárnap este.

Idegenben, a Pénzügyőr elleni összecsapással vágott neki az NB I Liga 2026/2027-es szezonjának a DKSE röplabda csapata vasárnap este hat órától.

A mérkőzést a hazaiak kezdték valamivel jobban, korán elléptek kettő ponttal, majd két jó sánc után már néggyel vezettek (9-5). Nem tudott kijönni a mélyülő gödörből együttesünk, 10-7 után újabb három pontot szerzett a házigazda, s Tomanóczy Tibornak gyorsan időt is kellett érnie (13-7). Boa és Németh pontjaival sikerült ugyan kettőt ledolgozni a hátrányból, de nem sokkal később már 17-10-es hazai fórt mutatott az eredményjelző. Mivel a különbség nem csökkent, 20-12-nél jött az újabb időkérés, de most ez sem segített, mert a Pénzügyőr tovább növelte előnyét, és simán, 25-15-re behúzta a nyitó felvonást.

Volt tehát mit átbeszélni a szünetben, s úgy tűnt, hogy ezt sikerrel is tették meg röpiseink, mert a második etapot egy 4-1-es sorozattal kezdték a mieink, akik Kiss és Lampert újabb pontjai után már 9-3-ra vezettek. Időt kértek a hazaiak, majd elkezdték a felzárkózást, s 11-13-nál már a DKSE szakvezetésének kellett megszakítania a játékot. 13-nál utolérte együttesünket a Pénzügyőr, majd több hiba után megint sikerült ellépni kettővel, de ismét egyenlítettek a hazaiak. 18-18-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd Kiss kettő és Lampert egy pontjával ismét nálunk volt az előny, s jöhetett az újabb fővárosi időkérés (18-21). A rövid pauza után feljöttek egyre a vendéglátók, de Németh és Boa révén tartotta előnyét együttesünk, amely 23-24 után Takács pontjával egyenlített (23-25).

Az újabb térfélcsere után 3-1-gyel kezdett a PSE, amire a mieink egy 5-0-s sorozattal válaszoltak (3-6). Nem sokáig örülhettünk a fórnak, mert a házigazdák is hoztak egy 6-1-es etapot, sőt, 11-7-nél már néggyel vezettek, hogy aztán a mieink is előrukkoljanak egy 6-0-s rohammal (11-13). Innentől már kevésbé volt hullámzó a játék, s bár 16-15-nél újra magához ragadta az előnyt a Pénzügyőr, Kiss és Boa pontjai után már a mieink álltak közelebb az újabb részsikerhez (16-19). Hiába jött az újabb hazai időkérés, Lampert, Németh és Kiss támadásaival tartotta vezetését együttesünk, sőt, Kiss 12. pontjával sikerült lezárni a harmadik játszmát is (21-25).

A negyedik játék eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, hol a hazaiak, hol a mieink vezettek, de 7-7-es állást követően beleerősítettek a hazaiak, és meglógtak három ponttal, amit 13-10-ig tartottak is. Együttesünk nem adta fel, 15-nél utolérte ellenfelét, de ismét pontosítottak játékukon a fővárosiak, s 20-18-ig állandósították kétpontos vezetésüket. Ekkor jött a fordulat, egy 4-1-es sorozattal fordított a DKSE, ám 22-23 után már csak a Pénzügyőr volt eredményes, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett (25-23).

A záró felvonás elején felváltva szerezték pontjaikat a csapatok, ám hiába lógott meg 3-3 után együttesünk vetélytársától, 5-6-nál újra teljesen nyílt volt a csata. Bár Németh révén sikerült újra két ponttal vezetni, két dunaújvárosi hiba után egyenlítettek a hazaiak, majd az előnyt is magukhoz ragadták (9-8). Röplabdázóink 10-10-ig egyenlítettek, de innen már egyértelműen a hazaiak irányítottak, akik 12-11 után sorozatban három pontot szerezve húzták be a játékot és ezzel együtt a mérkőzést is (15-11).

Pénzügyőr SE – DKSE 3-2 (15, -23, -21, 23, 11)

DKSE: Takács, Borgatti, Szőke, Németh, Lampert, Kiss Cs., Papp, boa, Kiss B., Feigl (libero). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

(Főoldali kép forrása: Pénzügyőr SE)

Vissza