Remek győzelmet aratott a Dunaferr!
2020. február. 26. 19:02
Alaposan visszavágott a Dunaferr a januárban elszenvedett fehérvári vereségért, hiszen a haza meccsen nagyszerű játékkal győzte le 3-0 arányban a MÁV Előre gárdáját.
A röplabda NBI Ligában a mai napon csupán egy mérkőzést rendeztek, melyen a Dunaferr SE hazai pályán fogadta a megyei rivális MÁV Előre-Bericap csapatát. A találkozó tétje az volt, hogy a mieink meg tudják-e tartani első helyüket a tabellán, vagy esetleg a vendégek feljebb tudnak-e lépni, ezzel szorosabbá tenni az elsőségért folytatott küzdelmet. A hazaiak ráadásul arra készültek, hogy visszavágjanak a januárban elszenvedett 3-2-es vereségért, melyet Székesfehérváron szenvedtek el. Quintz Tamás nyitásaival gyorsan elléptünk négy ponttal (4-0), melyet megpróbált ledolgozni a vendégcsapat (6-4), erre azonban volt válaszunk (9-6). A három pontos különbség állandósulni látszott (12-9), ekkor azonban ritmust váltott csapatunk. Remekül sikerültek a sáncok, emellett a támadásaink ellenszerét nem találta a vendég gárda (15-9). Ekkor időt kért Gazsi Péter, mely után felzárkóztak tanítványai (17-15), de erre is volt válaszuk Mészáros Dömötöréknek (20-15). A végjátékban megmaradt az újvárosi fölény, így meglehetősen sima lett a szett vége (25-16). Fordulás után a fehérváriak léptek el hárommal (3-6), mely miatt azonnal cserélt Tomanóczy Tibor. Balázs Bálint pedig remekül szállt be, hiszen nyitásai után már nálunk volt az előny (10-8). Ezt meg is tartottuk, majd megfialtuk még eggyel (15-12). Elkaptuk ekkor a ritmust, és Tomanóczy Bálint is remek ászt mutatott be (18-12). A huszadik pontunkat Majoros Balázs szerezte (20-15), így jelentős előnnyel érkeztünk el a végjátékra. Abban pedig olyat produkált a Dunaferr, melyet nem lehetett lekövetni, mivel a végére ismét kilenc pontot tett közé (25-16). Jöhetett a harmadik felvonás, melyet kiváló sánccal indítottunk. Ettől kezdve felszabadult játékot játszott csapatunk, mely mellett sorra jöttek a szebbnél szebb pontok. Mészáros Dömötör három ászt nyitott, emellett Tomanóczy Bálint sánca volt parádés (8-2). Remek volt Majoros Balázs tízedik pontja is (10-4), majd a tizenkettedik és a tizenharmadik is Balázs Bálinttól (13-8). Közben egy-egy remek megoldás a vendégek részéről is érkezett, de ők lassan elvesztették hitüket, így nagy lett az előnyünk (20-9). Ekkor Tomanóczy Tibor a fiatalabbaknak adott lehetőséget, akik felváltva hozták a pontokat (23-14), majd a végén megérdemelten örülhettek a győzelemnek (25-15). A hazai siker egyben azt jelenti, hogy csapatunk továbbra is vezeti az NBI Liga csoportját.
Tomanóczy Tibor vezetőedző: Nagyon fontos győzelmet arattunk! Gratulálok a csapatnak! Ezzel a hozzáállással és ezzel a koncentrálással kell minden mérkőzésünkön pályára lépni!
Dunaferr SE – MÁV Előre-Bericap 3-0 (25-16, 25-16, 25-16)
Vezették: Gyulai Géza és Horváth Miklós
Dunaferr SE: Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Quintz Tamás, Iván Gergő, Mészáros Dömötör, Gebhardt Áron (liberó). Cserék: Ambrus Bence, Balázs Bálint, Majoros Balázs, Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint, Sümegi Kristóf András (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
MÁV Előre-Bericap: Náhol Gergő, Neukum Gábor, Kholmann Norbert, Cordies Salazar Yanier, Salton Renan, Stefanovics Krisztián, Takács Milán (liberó). Cserék: Hortobágyi Viktor, Tóth Kristóf, Arató Kristóf, Szőke Zoltán, Gazsi Gerő Zsombor, Szentesi Bálint (liberó), Vezetőedző: Gazsi Péter
Vissza