news-hero
Felnőtt

Remek győzelmet aratott a Dunaferr!

A férfi röplabdázók első osztályában a Dunaferr SE összeszedet, kiváló játékkal győzte le a Szolnok együttesét.

Izgalmas, kiélezett csatára volt kilátás a mai NBI-es röplabda mérkőzésen, melyen a Dunaferr a Szolnok csapatát fogadta. Mivel az elmúlt években ez a két gárda mindig fontos, vérre menő csatákat játszott egymással, így most is erre volt kilátás. A felek legutóbb a Szász Antal Emléktornán találkoztak, ahol a győzelmet Tomanóczy Tibor legényei szerezték meg. Most azonban teljesen más meccsre volt kilátás, mivel a Szolnok vereséggel, a mieink győzelemmel kezdték a szezont, vagyis Gulyás Ferenc tanítványai ma pontok számában utol szerették volna érni a Dunaferrt. A vendégek kezdtek jobban (1-3), de a mieink a folytatásban 4-nél utolérték őket (4-4). A vezetést azonban nem sikerült átvennünk (5-6), viszont a különbség sem nőtt (7-8). Iván Gergő nyitása hozta meg a fordulatot, amikor kettővel lépett meg a Dunaferr (11-9). Ezt az előnyt sikerült megtartani (14-11), de elég volt két hiba ahhoz, hogy felzárkózzanak Banai Mátéék (16-15). Sajnos a nyitásaink nem sikerültek, de a centerjátékunk jól működött (20-18), így mi indultunk előnnyel a végjátékra. A különbség ötre nőtt (23-19), mely a végéig kitartott (25-20). Fordulás után a hazaiak vették kezükbe az irányítást, melyhez Mészáros két remek pontja is kellett (4-2). A folytatás kiváló volt, hiszen már 7-3-ra is vezettünk, amikor első idejét kikérte Gulyás Ferenc. De ez sem segített nekik, mivel a különbség egyre csak nőtt (10-3). Sőt, már 12-5-is volt, amikor Galovicz nyithatott vendég részről. Boa azonban csak kozmetikázott a hetedik pontjuknál (14-7), majd a tíz is közé került (19-9). A hajrára kettőt cserélt Tomanóczy Tibor, így lépett pályára Kecskeméti és Hatvany, akik azonnal hozzá tettek a játékhoz (21-10). A végére Iván Bence lépett pályára, aki a többiekkel lepacsizva örült a szett győzelemnek (25-14). A harmadik felvonásra megváltoztatta felállását a hazai csapat, ez azonban a lendületet nem állította meg. Tomanóczy Bálint nyitási ültek (7-4), melyekkel megint sikerült ellépni (9-4), ami vendég időkérést hozott magával. A Dunaferrt azonban ez nem zavarta meg (11-6), hiszen a játékosok olyan erővel játszottak, hogy nem lehetett megállítani őket (14-8). Jött a második időkérés vendégoldalról, a hazai fölény azonban tovább tartott. Majoros és Mészáros ontották a pontokat, míg Gebhardt remekül liberózott (17-11). Az előny csökkent egy keveset (18-15), amely miatt a hazai csapat kérte ki idejét. Laczi Dominik vette vissza a nyitást (19-15), majd Hatvany nyitásai hozták a pontokat (23-17). Az utolsó pontunkat Majoros Balázs szerezte (25-18), ezzel sima, teljesen megérdemelt győzelmet aratott csapatunk.

 

Dunaferr SE – Szolnoki Röplabda Klub 3-0 (25-20, 25-14, 25-18)

Vezették: Halász Tibor és Szarka János István

Dunaferr SE: Tomanóczy B., Laczi, Quintz, Majoros, Iván G., Mészáros, Gebhardt (liberó). Cserék: Balázs, Iván B., Ambrus, Sümegi (liberó), Hatvany, Kecskeméti, Tamási. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Szolnoki Röplabda Klub: Csendes, Boa, Galovicz, Bíró, Guzmics, Banai, Farkas (liberó). Cserék: Jacsó, Gazsi, Kókai, Tímár. Vezetőedző: Gulyás Ferenc

 

Vissza