news-hero
Felnőtt

Röplabda csemege és segélygyűjtés

A vasárnapi röplabda Extraliga alapszakaszának utolsó fordulójában a DKSE a Kecskemét csapatát fogadja.

A röplabdát szerető közönség bizonyára csettint egyet, ha a Dunaújváros játszik a Kecskemét ellen. Ez most is így van, hiszen igen érdekes meccsre van kilátás.

Ennek több oka is van. Az egyik, hogy a mieinknek ez az utolsó lehetőségük arra, hogy pontot, vagy pontokat szerezzenek az Extraliga alapszakaszában. A másik, hogy ezt az ellen a Kecskemét ellen kellene véghez vinni, akik a tabella középmezőnyéhez tartoznak, hiszen az ötödik helyen állnak. Eddig tizennyolc pontot gyűjtöttek úgy, hogy a tizenhárom meccsükből hatot nyertek meg, és hét alkalommal szenvedtek vereséget.

A harmadik ok a legpikánsabb, ami a KRC keretéből adódik, hiszen Nagy József csapatában szerepel vezetőedzőnk fia, Tomanóczy Bálint, valamint több olyan kiváló játékos, aki nálunk pallérozódott, így a Gebhardt testvérek, Norbert és Áron is. A találkozó esélyese a Kecskemét, de bízhatunk abban, hogy ezt a papírformát maximális odafigyeléssel, motivációval fel lehet borítani.

A találkozó adománygyűjtéssel párosul, melynek célja a háború elöl menekülő ukrajnai családok támogatása.

A DKSE Extraligában játszó röplabda csapata, valamint a DSE Röplabda Akadémia is csatlakozott ahhoz az adománygyűjtéshez, melyet a Segítségnyújtás Ukrajna Gyűjtőpont Dunaújváros szervez.

A vasárnap 17.30-kor kezdődő DKSE – Kecskeméti RC mérkőzés kezdete előtt és a mérkőzés folyamán tartós élelmiszereket, tisztálkodási és tisztító szereket, bébi tápszert, bébi ételeket  gyűjtünk.

Ha teheted, hozz magaddal az alábbiak közül egy-egy termékeket:

tartós élelmiszer: bébi tápszer, bébi étel,  liszt, cukor, olaj, konzervek, tészta, só, rizs, stb.

tisztálkodási szerek: babaápolási szerek, pelenkák, bébi törlők, tusfürdő, sampon, balzsam, szappan, női tisztasági betét, dezodor, fogkefe, fogkrém stb.

tisztítószerek: mosópor, öblítő, mosogatószer, mosogató szivacs, felmosó folyadék, általános tisztítószerek, stb.

Köszönjük!

Számítunk Rátok!

A mérkőzést a hunvolley.tv élőben közvetíti.

http://hunvolley.tv/pr_a/300/001/p_001.asp

 

 

Vissza