Sikerült előrébb lépniük
2025. január. 19. 07:01
Egy biztos győzelemmel és egy szoros vereséggel zárta az U13-as bajnokság legutóbbi fordulóját a DSE Röplabda Akadémia korosztályos leány együttese.
Budakalászon lépett pályára a DSE Röplabda akadémia U13-as leány együttese a középszakasz második fordulójában a közelmúltban. Fiataljaink a Brózik Tibor Taksonyi Diáksport Egyesület ellen kezdték meg a küzdelmeket, s egy szorosabb, valamint két sima szettben arattak 3-0-s győzelmet. A RöPilis KSE elleni összecsapás lényegesen nagyobb csatát hozott, melynek első játszmáját megnyerték ugyan röpiseink, a második és harmadik szettben viszont a vetélytárs volt a pontosabb, így ezen a találkozón végül 2-1-re nyertek a pomáziak, akik tartják első helyüket a csoportban, míg a mieink egy ponttal lemaradva követik őket a második pozícióban.
Virág Mária: – Összehasonlítva a december 8-i, és a január 12-i fordulót, januárban jobb játékot nyújtottunk, hiszen a BTDSE ellen most 3-0-ra győztünk, míg decemberben “csak” 2-1-re. Nyitásaink, ütéseink pontosabbak voltak, a védekezésben fordult elő egy-két hiba, ezek javításán dolgozunk majd. A RöPilis ellen nem sikerült visszavágnunk a decemberi vereségért, pedig 20-20-nál még egyenlő volt az állás az utolsó szettben, szóval az eredményes végjátékot még gyakorolnunk kell.
Eredmények, U13 leány, III. osztály Közép “D” középszakasz
BTDSE – DSE Röplabda Akadémia 0-3 (-19, -14, -16)
DSE Röplabda Akadémia – RöPilis KSE 1-2 (15, -10, -22)
DSE Röplabda Akadémia: László Luca, Boros Dorka, Böröczki Borcsa, Rabi Nárcisz Orsolya, Galambos Szonja, Deimel Nóra, Ludik Emma, CsikósHajnalka, Szüsz Maja, Miklán Anna, Hegyi Villő, Gyuris Dóra. Edző: Virág Mária.
Vissza