news-hero
Felnőtt

Sima győzelem a SZESE ellen!

A DSE Röplabda Akadémia NBII-ben játszó 2. együttese az NBII Nyugati Csoportjában Bartal Gergely irányítása mellett győzte le 3-0 arányban a Győr gárdáját, ami megsüvegelendő teljesítmény. A fiaink az első játszmában feladták a leckét ellenfelüknek, hiszen azt tíz pontos különbséggel nyerték (25-15). A következő két játékban érezhetően csökkent az erejük és a koncentrációjuk, de azokat is behúzták, mégpedig mindkettőt 25-18-ra.

Bartal Gergely: A fiúkon látom a fáradságot, a csapat 80 százaléka korosztályos válogatott összetartáson volt, ott is játszottak két mérkőzést. A mai találkozó előtt utaztak vissza Újvárosba. Döcögött a játék, a koncentráció a fáradtság miatt úgy érzem csökkent. Rengeteg ki nem kényszerített hiba tarkította a mérkőzést. Egyetlen pozitívum, hogy nem a legjobb játékunkkal előrukkolva is képesek voltunk megnyerni a találkozót 3-0-ra. Most pihenünk, holnap átmozgató edzést tartunk, kedden pedig utazunk Kaposvárra.

DSE Röplabda Akadémia 2 – SZESE Győr 3-0 (25-15, 25-18, 25-18)

Vezették: Dunszt Ferenc és Baracsi János

DSE Röplabda Akadémia 2: Ambrus Bence, Dulcz Bende Levente, Juhász Barnabás, Kecskeméti Bálint Olivér, Pukánszky Bálint, Quintz Tamás, Sümegi Kristóf András, Tamási Dávid Marcell, Amdegha Ádám. Vezetőedző: Bartal Gergely

SZESE Győr: Bellovicz Martin, Dávid Marcell Kenéz, Dér-Hibó Gábor, Gulyás Dávid, Horváth Bence, Kiss Dániel, Lőrincz Dániel Csaba, Mihályi Márkó, Misky Márk István, Székely Márton. Vezetőedző: Solymos Péter

Vissza