news-hero
Utánpótlás

Strandröplabdában is a legjobbak között

A DSE Röplabda Akadémia játékosai a IV. korcsoportos Strandröplabda Diákolimpia Országos Döntőjében az előzetes elvárásokat túlteljesítve ezüstérmet nyertek!

2019.05.20-án a Dózsa György Általános Iskola két párosa indult a budapesti rendezésű IV. korcsoportos Strandröplabda Diákolimpia Országos Döntőjében. Nagy küzdelem árán – a zömében egy évvel idősebbek között – a Béres Mátyás és Matyiák Zsolt alkotta duó bravúros eredményt ért el, mivel az ezüstérmet jelentő második helyen végzett, vagyis a döntő második legjobb párosa lett.

A nap során először egy szolnoki, majd egy kiskunmajsai párost vertek, ezt követően a négy közé kerülésért ismét egy szolnoki duó volt az ellenfél, ahol nagyon kiélezett csatában tudták kiharcolni fiataljaink a továbbjutást. Ezek után a döntőbe jutásért egy kecskeméti páros került az útjukba, akiket koncentrált játékkal, a mérkőzést végig irányítva fektettek két vállra. Ezzel a teljesítménnyel hatalmas meglepetést okoztak, hiszen az esélyesebbeket megelőzve, az elvárásokat réges-régen túlszárnyalva kerültek a fináléba. Ezek után a döntőnek tét nélkül állhattak neki, ahol a másik kecskeméti páros ellen az első szettet ugyan meg tudták nyerni, de mivel ekkorra már minden erejüket kiadták magukból, és a nap végére elfáradtak, a folytatásra sajnos több hiba csúszott a játékukba.

 

Így alul maradt a Dózsás duó, akik végül a szépen csillogó ezüstérmet nyerték meg. A másik, Bekker Kristóf és Szilágyi András alkotta párosunk a 9. helyen zárt.

Kövessy Balázs edző: Büszke vagyok a párosokra, akik tudásuk legjavát nyújtva a lehető legmaximálisabb eredményt hozták ki magukból. Örülök neki, hogy ismét öregbítették a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, a DSE Röplabda Akadémia és Dunaújváros hírnevét.

Vissza