news-hero
Felnőtt

Sümegi Kristóf: Bennünk van a tűz

Sümegi Kristóf megtiszteltetésnek tartja, hogy az Extraligában kaphat szerepet.


Sümegi Kristóf a DSE Röplabda Akadémia neveltje, aki eddig saját korosztályos bajnokságában erősödött. Az idei szezonban azonban a Dunaferr SE vezetősége úgy döntött, hogy a fiatalemberre a felnőtt csapatnál is számít. Ez hatalmas kihívás, egyben azonban motiváló erő is számára.
– Én úgy számítottam márciusban, hogy még nagyon sok meccsünk lesz. Így nagyon meglepő volt, hogy mindent be kell fejeznünk, hiszen a csapat többi tagjával együtt az volt a célunk, hogy a hátralévő időszakban minél többet fejlődve lépjünk előre. Miután azonban ez meghiúsult, itthon végeztük tovább a munkát, a felkészülést. Ez számomra nem volt egyszerű, hiszen minden konditerem zárva volt, így azokat az eszközöket kellett használnom, melyek otthon a rendelkezésemre álltak. A feladatokat Tomanóczy Tibor előírásai alapján a lehető legnagyobb odaadással és figyelemmel végeztem el, de ez a helyzet nem volt az igazi. Az első időszakban a motivációval nem volt probléma, de a vége felé szüleim sokat segítettek abban, hogy motivációm ne lanyhuljon, a hitemet ne veszítsem el. A nyár folyamán részt vettem a korosztályos válogatott munkájában, majd egy vírust elkaptam, amely miatt erőnlétem visszaesett. Most ezt kell visszaszereznem. Vezetőedzőnk jóváhagyásával volt időm üdülésre, rehabilitációra, kikapcsolódásra, de a betegségből felépülve nagyon várom már, hogy a társakkal együtt dolgozhassak. Nagyon megtisztelő, hogy az Extraligában számít rám a szakvezetés, amely arra motivál, hogy a lehető legtöbbet kihozzam magamból. Nem csak magamnak, hanem mindenkinek bizonyítani szeretném azt, hogy mire vagyok képes. A csapatunk kerete, játékosállománya jó. Pluszként bennünk van a tűz, az akarat a minél jobb eredmény elérése érdekében, így abban bízom, hogy a végelszámolásnál ott leszünk a legjobbak között.

Vissza