news-hero
Utánpótlás

Szép győzelem Sümegen

Az NBII-es Felnőtt Bajnokság Nyugati Csoportjában a Sümeg-Dabronc otthonából nagy küzdelem után hozta haza a három pontot a DSE Röplabda Akadémia.

Mivel Sümegen nagyon jó szakmai munka folyik ezért tudtuk, hogy nehéz jó mérkőzés vár majd fiatal röplabdázóinkra. Ez már az első szettben be is bizonyosodott, miközben több ki nem kényszerített hibát vétett mindkét gárda, főként a nyitásoknál. Ezektől függetlenül a DSE fiataljai az első két szettet magabiztosan nyerték, majd 0-2-es állásnál pályára léptek azok a játékosok, akik eddig ebben a sorozatban nem sok lehetőséget kaptak. Ekkor sajnos elúszott a harmadik játék, de a fiúk a negyedikben, szoros csatában javítottak. A végelszámolásnál az döntött, hogy meg tudták valósítani, és pontosan be is fejezni támadásaikat, mellyel, ha nehezen is, de 1-3 arányban idegenben megnyerték a mérkőzést.

 

Bartal Gergyely: A csapaton belül sajnos posztokat kellett cserélnem, két játékosra, Kecskeméti Bálintra és Lombos Gáborra még nem számíthattam. Így át kellett alakítanom a csapat szerkezetét, ezzel Sümegi Kristóf liberónknak átlót kellett játszania. Az érdekes felállással is jól kezdtük a mérkőzést, a fiúk az utasításaimat betartva játszottak. Az első két szett megnyerése után a harmadikban lehetőséget adtam mindenkinek, hogy amit edzésen gyakorol, azt mérkőzésen éles szituációban próbálja meg valósítani. Ezt kihasználva a Sümeg nyert, akik a negyedik szettben folytatták lendületes játékukat. Ekkor pszichikai teher alá kényszerítettem a játékosaimat, hogy kezdjenek el gondolkozni ők is a játékról, hogy mit hogyan gyakoroltunk, mikor, mire mit kell lépni. Ez a végére sikerült is. Aminek nagyon örültem, és pozitívumként ítélem meg, hogy fiatal játékosaim fejben fejlődtek. A második fordulóban elszenvedett vereséget a hátunk mögött hagytuk, előre tekintettünk és sikerült javítanunk. Nem ülünk a babérjainkon, vasárnap irány Zalaegerszeg, ahol az Országos Ifjúsági Bajnokság fordulójában játszunk. Mi serdülők szeretnénk veretlenül a csoportunk első helyén végezni, amelyet nem adnak könnyen. Eddig kettőből két mérkőzést nyertünk, de még hátra van a MAFC, illetve a ZTE elleni alapszakasz csoportbéli meccseink. Maximális figyelemmel, minimális szeretnénk hibával játszani. Céljaink megvannak, de azokat a pályán kell megvalósítanunk. Fiatal játékosaim sikerre éhesek, ezért biztos vagyok abban, hogy Zalaegerszegen is mindent bele adnak. Az OIB egy korosztállyal fentebbi bajnokság, mint amibe a fiúk beletartoznak, így nagyon komoly figyelmet érdemel számunkra, szeretnénk ott is meglepetéseket okozni.

 

Sümeg-Dabronc – DSE Röplabda Akadémia NBII: 1-3 (18-25, 18-25, 25-19, 23-25)

DSE Röplabda Akadémia: Ambrus Bence, Dulcz Bende, Juhász Barna, Pukánszky Bálint, Quintz Tamás, Sümegi Kristóf, Tamási Dávid, Amdegha Ádám. Edző: Bartal Gergely

Vissza