Szép győzelmeket aratott a DSE U17 2-es csapat
2019. március. 30. 19:03
A szombati játéknapon két mérkőzését is megnyerte a DSE Röplabda Akadémia U17-es 2-es fiú csapata.
A Dunaújváros Sportcsarnokban lépett pályára a DSE Röplabda Akadémia U17-es férfi 2-es csapata, mely napon a TFSE Neumann és a Bonyhád csapatai ellen mérkőzött. A fiúkat ezúttal Kovács Zsolt edző irányította, aki már az első meccsen örülhetett is, hiszen azt a legények simán hozták 3-0 arányban. A második ütközetet a Bonyhád ellen játszották fiaink, mely találkozó sokkal szorosabbra sikerült az előzőnél, de a mieink győzelmét, mely végül 3-1 lett, így sem fenyegette veszély,
Eredmények:
DSE Röplabda Akadémia – 2 – TFSE Neumann 3-0 (25-8, 25-13, 25-7)
DSE Röplabda Akadémia – 2 – Petőfi SC Bonyhád 3-1 (25-20, 25-18, 23-25, 25-15)
Kovács Zsolt edző: Az első mérkőzésen a TFSE Neumann csapatával játszottunk, ahol kiegyensúlyozott játékot produkáltunk, kevés hibával játszottunk, aminek köszönhetően magabiztosan 3:0 arányban győztünk. A nap második meccsét a Bonyhád csapata ellen vívtuk, akik már nagyobb játékerőt képviseltek előző ellenfelünkhöz képest, de itt is sikerült ellenfelünk fölé nőnünk. Sajnos azonban ezen a találkozón már sok hibával játszottunk, ami miatt a kelleténél többször is szorosabbá vált a mérkőzés, de végül 3:1 arányban győzedelmeskedtünk. A mérkőzéseken mindenkinek sikerült játéklehetőséget adni és éltek is a bizalommal a gyerekek.
A DSE Röplabda Akadémia – 2 csapata: Szilágyi András, Bekker Kristóf Attila, Matyiák Zsolt, Tasnádi Kristóf, Juhász Barnabás, Herceg Kristóf, Lombos Gábor, Kuti Márk László, Váradi Jusztin Benjámin, Béres Mátyás, Mező Bence, Simon Richard, Kulik Noel Gábor. Edző: Kovács Zsolt
Vissza