news-hero
Utánpótlás

Szép volt csajok!

Az OSB U17 leánycsapatainak a következő fordulója került megrendezésre 2021.04.25-én a nemesvámosi Jáger Csarnokban. 

A fordulóra a DSE csapatán kívül a Veszprém Volley és a Szombathelyi SI  csapatai érkeztek. A forduló nyitómérkőzését a hazai csapat kezdte a Veszprém gárdája ellen.

A nyitómérkőzésen a csapatok kissé álmosan kezdtek, azonban csapatunk hamar észhez térve kezébe vette az irányítást. Játékosaink megfelelő koncentráltsággal és elszántsággal vitték végig az első szettet. A nyitásaink kellően agresszívnek bizonyultak, az ellenfél nem nagyon tudott mit kezdeni velük, a támadásaik ezáltal rendre meghiúsultak. A második szett kicsit kiegyenlített volt, a Veszprém nem hagyta magát, de mi sem, végül behúztuk ezt a szettet is. A harmadik szettben nem adtunk kétséget arra ki is a jobb, gyorsan pontot tettünk a mérkőzés végére. Soha rosszabb kezdést.

DSE – Veszprém Volley 3:0 (25-16; 25-14; 25-21)

A második mérkőzést a Szombathely csapata ellen folytattuk. Ennek a meccsnek az apropója, hogy az ellenfél játékosai szinte mind 2004-es születésűek, míg csapatunk főleg 2006-os születésű leányokból áll. Ebből adódóan régebb óta űzik ezt a sportágat, valamint az, hogy az átlag magasságuk 175 cm fölött volt. A lányaink azonban keményen küzdöttek az első szettben és bizonyították, hogy még a náluk magasabb és nagyobb játéktudással rendelkező csapatok sem borítékolhatják a könnyű mérkőzést ellenük. Az első szettben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Mindkét oldalról láthatunk pontot érő nyitásokat, eredményes támadásokat és parádés védekezést. A második és a harmadik szettben működött a papírforma. A Szombathely precíz nyitásokkal, támadásokkal felőrölte csapatunkat. Játékosaink mind fizikálisan mind mentálisan fáradtak voltak. Megérdemelten nyert a Szombathely

DSE – Szombathelyi SI 0:3 (16-25; 06:25;22:25)

Az edző, Gelencsér Balázs értékelte a tornát: A két mérkőzésen sok játékosnak tudtam adni játéklehetőséget. Titkon bíztam benne, hogy az előző napi koncentráltságot és magabiztosságot át tudjuk menteni erre a napra is. Az eredmény szempontjából nem sikerült, ettől függetlenül jó teljesítményt nyújtottak. A kötelezőt tutuk hozni, és ez fontos. Szép volt csajok!

Csapattagok: Tomanóczy Eszter, Szalai Lili, Plósz Regina, László Krisztina, Kulics petra, Kaiser Dalma, Csizmadia Maja, Pász Rebeka, Budai Kamilla, Tóth Hajnalka Emília, Simon Réka, Novák Melitta

Vissza