news-hero
Utánpótlás

Szépen csillogó bronzérem az U13-as röplabda Országos Mini Bajnokságról

U13-as női csapataink számára is megkezdődtek a megmérettetések, akik ezúttal két csapattal vettek részt a Dunakesziben megrendezett tornán.

Két női utánpótlás csapatunk számára volt kemény megmérettetés a szombati nap, akik Dunakesziben vettek részt egy tornán. A DSE Röplabda Akadémia U13-as 1-es csapata A VSD B, a Kertvárosi Sport Egylet B, és a DEAC csapataival mérkőzött. A lányaink remekül kezdték a napot, hiszen a DEAC együttesét győzték le 2-1-re, majd kisebb pihenőt követően a folytatásban a Kertvárosi Sport Egylet B gárdájának 3-0-s legyőzésével megnyílt előttük az út arra, hogy megnyerjék csoportjukat. Ehhez a VSD B csapatát kellett legyűrniük, amely sikerült, akiket szintén három játszmában 3-0-ra győztek le Tomanóczy Eszterék. A DSE röplabdázói ezt követően a döntőbe kerülésért játszottak, ott azonban a DVTK jobbnak bizonyult náluk (0-2). A bronzmérkőzésen a Debrecen következett, akiket már szoros küzdelem után sikerült a csoportban legyőzni, de itt is a mieink bizonyultak jobbnak, így Johan József tanítványai végül harmadik helyen zártak, amely igen szép teljesítmény!

Johan József: Nagyon elégedett vagyok az első sor folyamatosan javuló teljesítményével. A múlt heti dunabogdányi torna tapasztalatait nagyon jól sikerült beépíteni a játékunkba. A helyzetfelismerés, a csapatmunka nagyot fejlődött. Külön szeretném kiemelni a második sor teljesítményét. Az 5 játszmájukból 3-at megnyertek, ezzel sokat tettek a csapat eredményéhez. Ebből a sorból szeretném kiemelni Csizmadia Maja és Varga Flóra teljesítményét. Nagyon bízom benne, hogy ilyen sikeresen tudjuk majd folytatni a jövőben is. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ilyen remek teljesítménnyel tudtam bemutatkozni a lányok segítségével az első tornámon.

A csapatból a torna legjobb játékosa Simon Réka lett.

Eredmények:

DEAC – DSE Röplabda Akadémia 1. 1-2

Kertvárosi Sport Egylet B – DSE Röplabda Akadémia 1. 0-3

DSE Röplabda Akadémia 1. – VSD B 3-0

Elődöntő:

DSE Röplabda Akadémia 1. – DVTK 0-2

  1. helyért:

DEAC – DSE Röplabda Akadémia 1. 0-2

 

A csapat tagjai: Pász Rebeka, Csizmadia Maja, Varga Flóra Eszter, Pajor Alexa, Kotaszek Rebeka Mirella, Simon Réka, Váradi Arabella, Tomanóczy Eszter. Edző: Johan József.

 

A DSE Röplabda Akadémia 2-es női csapata eközben a másik csoportban játszott, ahol a JRK -2, a DVTK és a VSD A voltak az ellenfelek. A lányok az igen erős mezőnyben próbáltak minél jobban helyt állni, és becsületesen küzdeni, ám minden mérkőzésükön vereséget szenvedtek, így a nyolcadik helyen zárták a tornát.

 

Eredmények:

DSE Röplabda Akadémia 2. – DVTK 0-3

VSD A – DSE Röplabda Akadémia 2. 3-0

DSE Röplabda Akadémia 2. – JRK -2 0-3

  1. helyért:

DSE Röplabda Akadémia 2. – VSD B 0-2

 

A csapat tagjai: Trenka Inez Barbara, Markulinec Jázmin, Klauz Emese, Mező Anna Sára, Jancsovics Jázmin. Edző: Dolmán Viktor

 

 

 

 

 

 

 

Vissza