news-hero
Utánpótlás

Szoros meccseken szenvedtek vereséget az U13-as lányaink.

Budapesten, az MTK otthonában lépett pályára a DSE Röplabda Akadémia U13-as lány csapata, ahol a hazaiak mellett a pécsiek voltak az ellenfelek.

Virág Mária edző értékelte a fordulót: Az elmúlt napokban sok betegünk volt, így a kihagyott edzések száma is magas volt, és olyanok is eljöttek velünk, akik most gyógyultak meg. Ez a játékunkban is megmutatkozott. Csapatkapitányunk – aki sítáborban van – egyénisége és játéka is nagyon hiányzott. Ellenfeleinkkel próbáltuk tartani a lépést, mely 15 pontig sikerült is, a végjátékokra azonban megtört játékunk összhangja. Hullámzóvá vált a teljesítményünk emellett hibáink is előjöttek. Ami öröm, hogy az első és a második soros játékosok egy-egy szettet nyertek. A következő edzéseken kielemezzük hibáinkat, melyeken próbálunk javítani.

Eredmények:

MTK – DSE Röplabda Akadémia 2-1

DSE Röplabda Akadémia – PTE-PEAC 1-2

 

DSE Röplabda Akadémia: Ludik Emma, Pék Léna Nóra, Berkes Emma, Rabi Nárcisz Orsolya, Miklán Anna, Böröczki Borcsa, László Luca, Matkó Anna, Galambos Szonja, Mürkl Petra, Sörös Hanna Jázmin, Kifuth Anna Bianka. Edző: Viráh Mária

Vissza