Szoros meccsen nyert a DEAC
2021. október. 24. 18:10
A férfi extraliga második fordulójában a DKSE a Debrecen vendégeként lépett pályára.
A MAFC-BME ellen kezdte meg a 2021-2022-es szezonját a röplabda Extraligában a DKSE csapata, mely alaposan megnehezítette a fővárosiak győzelmét (1:3). A második fordulóban a mieink idegenben, a Debrecen ellen bizonyíthattak. Ennek az összecsapásnak az érdekessége az volt, hogy a két – az első fordulóban vereséget szenvedett csapatok közül – melyik tud javítani, ezzel megszerezve az első pontjait.
Az első szettet jól indítottuk, amely szoros csatát hozott. A legvége izgalmasan alakult, hiszen a hazaiak csak minimális különbséggel húzták be az első felvonást (25:23).
Fordulás után felváltva estek a pontok (7:7), majd három pontot szerezve egymás után ellépett a DEAC (10:7). Ez a különbség sokáig megmaradt (17:14), de a végjátékra sikerült felzárkóznunk (21:21). A legvégére azonban nem volt elég a lendület, melyet megint 25:23-mal zárt a DEAC.
Miután az első két szettet minimális különbséggel nyerte meg a hazai csapat, így úgy tűnt, hogy a folytatásban maximális odafigyeléssel, a hibák minimálisra való csökkentésével van még esély arra, hogy a meccs ne dőljön el három játszmában. Az eleje jól indult, hiszen a vezetés sokáig nálunk volt (7:11), de a jókor jött hazai időkérés után felzárkózott a DEAC (10:11). Ebből a völgyből sikerült kikapaszkodnunk (12:15), de a végjáték előtt elfogyott az előnyünk (21:21). Bagics Balázsék fordatani tudtak, majd ismét 25:23-mal zárták le a meccset, így 3:0 arányban nyert a DEAC.
Tomanóczy Tibor vezetőedző: Szoros meccset játszottunk a Debrecennel, melynek első harmadában elengedtük a hazaiakat, de a végét így is izgalmassá tudtuk tenni. A folytatásban tudtunk koncentráltan játszani, változtatni a játékfelfogásban, de a második és a harmadik szett végén is becsúsztak hibák, ezek miatt vesztettünk.
DEAC – DKSE 3:0 (25:23, 25:23, 25:23)
Vezették: Csizmarik József és Rácz Gábor, vonalbírók Nyisztor Olivér Levente és Csizmarik Ákos
DKSE: Farkas László, Tamási Dávid, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Winter László Zétény, Tajti Olivér. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
DEAC: Remete László, Bagics Balázs, Tóth András, Fazekas Balázs Ferenc, Veres Bence, Ádám Attila, Mészáros Zoltán Imre (liberó). Cserék: Nagy Attila Ádám, Imre Tibor, Magyar Tamás, Kiss Imre, Vereb M., F. Nagy Bence Gábor (liberó).
Vezetőedző: Fodor Antal
Vissza