news-hero
Felnőtt

Tamási Dávid: Már nagyon hiányzik a labda

Tamási Dávid a DSE Röplabda Akadémia serdülőkorú játékosa vidám természetű, de sérülése miatt a vidámsága nem az igazi.


Tamási Dávid még nincs Dunaújvárosban, melynek oka, hogy fiatal játékosunk a válogatott edzőtáborában eltörte az ujját. Azt sínbe rakták, melyet ugyan már levettek róla, de azzal játszani még nem tud. Most a rehabilitáció zajlik. Ismét munkára kell bírja sérült ujját, vagyis jelenleg azt tornáztatja. Közben szerencsére a vidámságát nem vesztette el Dávid, aki az interjú alatt a komolyabb kérdések ellenére végig mosolygós maradt.
– Csapatommal együtt nagyon vártam a serdülő bajnoki döntőt, így a koronavírus miatti bajnoki lezárás eléggé rosszul esett, hiszen nem csupán az élménytől, hanem akár a bajnoki címtől is elestünk. De ez igaz a többi korosztályos döntőre is. A kényszerszünetben én is hazautaztam, és itthon próbáltam elvégezni az előírt feladatokat. Ez főleg futásból és kondicionálásból állt. Azt elárulhatom, hogy nem voltam végig motivált, néha ellustultam, így egy-egy edzés kimaradt, azokat azonban lelkiismeretesen megpróbáltam bepótolni. A nyár folyamán a korosztályos válogatott táborában eltörött az ujjam, melyet sínbe raktak. Azt ugyan levették, de a labdás feladatok elvégése előtt még sok-sok tornáztatásra lesz szükség. Jelenleg ennél a szakasznál járok, így várhatóan majd a szeptemberi iskola kezdéskor érkezem meg Dunaújvárosba. Persze azt próbálgathatnánk, hogy a másik, vagyis a bal kezemmel üssek, ennek azonban sok értelmét nem látom. Így inkább próbálom minél gyorsabban rendbe tenni a kezemet. Az hatalmas öröm, hogy ott lehetek a felnőtt csapat keretében, de azt nagyon jól tudom, hogy ahhoz, hogy pályára is tudjak kerülni, és ott segíteni tudjam a Dunaferrt, minden szempontból rengeteget kell fejlődnöm. Kritikus vagyok magammal szemben, így kimondhatom, jelenleg még nem vagyok azon a szinten, hogy a felnőttek között megálljam a helyem. De azon vagyok, hogy ezt minél hamarabb elérjem, és a társaimtól a következő időszakban mindent ellessek, megtanuljak, elsajátítsak. A csapat az érkezőkkel együtt biztosan erős egységet alkot majd, így bizakodva várom a bajnoki rajtot az Extraligában, de azt megjósolni nem tudom, hogy mire leszünk képesek. Mivel az utóbbi két hónapban nem végezhettem labdás edzéseket, csak néztem a fiúkat, hogyan eddzenek, így nagyon várom már, hogy egészséges legyek, és el tudjam kezdeni a teljes értékű munkát.

Vissza