news-hero
Utánpótlás

Tartalékosan sem hibáztak

Hiába a csapatot sújtó betegséghullám, két győzelemmel zárta az U15-ös bajnokság középszakaszának hétvégi fordulóját a DSE Röplabda Akadémia korosztályos fiú együttese.

A fővárosban folytatta a korosztályos bajnokság középszakaszának küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U15-ös fiú együttese a mögöttünk hagyott hétvégén. A csapatot sújtó betegséghullám miatt rendkívül tartalékosan, mindössze hat játékossal tudott nekivágni mérkőzéseinek Dolmán Viktor alakulata, mely ennek ellenére sem hibázott, s a TFSE gárdáját nagy csatában gyűrte le 3-1-re, míg a bonyhádi Petőfi SC ellen szintén szoros szettekben aratott 3-0-es győzelmet. Ez egyben azt is jelentette, hogy a fiataljaink négy mérkőzést követően tizenkét szerzett ponttal állnak a másodosztály Nyugati Csoportjának élén, három ponttal megelőzve a Fino Kaposvár “A”, a Ráckeve, a Fino Kaposvár “B” és a PTE-PEAC csapatait.

Dolmán Viktor: – a forduló előtt, a hét derekáig nagyon jól alakult a felkészülésünk, de csütörtöktől tömegesen betegedtek meg a játékosok, ezért hat fővel tudtunk kiállni a budapesti mérkőzésekre. Nagyon nehéz helyzetben voltak a srácok, teljesen felforgatott felállásban kellett pályára küldeni őket, amire természetesen nem tudtunk előre felkészülni. A libero centert játszott, a center átlót, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, most kezdőként játszott négyes ütő pozícióban, szóval meg voltak egy kicsit szeppenve, de én is izgultam, hogy mire jutunk így. A TFSE megerősített csapattal lépett pályára, s itt végül az döntött a javunkra, hogy a végjátékokban mi voltunk a higgadtabbak. A Bonyhád ellen sem volt könnyű a helyzetünk, mert újabb játékoson jelentkeztek a betegség korai tünetei, de ezt a meccset is be tudtuk húzni szoros csatában, elsősorban azért, mert ütőerőben és nyitásokban jobbak voltunk ellenfelünknél. Így továbbra is vezetjük a középszakaszt, s nagyon büszke vagyok a srácokra, mert küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak. Legközelebb a Dózsa iskolában lépünk pályára február 2-án, remélhetőleg addigra már mindenki meggyógyul.

Eredmények, U15-ös fiú bajnokság, II. osztály Nyugat, középszakasz
TFSE – DSE Röplabda Akadémia 1-3 (-20, 17, -21, -23)
DSE Röplabda Akadémia – PSC 3-0 (14, 17, 20)

DSE Röplabda Akadémia: Takács-Mittág Bence, Szilárdi Csongor, Szőke Milán Ferenc, Gantugs Munkhnaran, Szabó Endre, Kaszás Ármin. Vezetőedző: Dolmán Viktor.

Vissza