Tatán kezdtük meg a 2022/2023-as bajnokságot
2022. szeptember. 27. 18:09
Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság III. o. Nyugat alapszakasz
Nagyon fiatal csapattal vágtunk neki a szezonnak, melyet a ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B gárdája ellen kezdtük. Koncentráltan, jó nyitásaink révén sikerült nyernünk 3:0 arányban.
Második mérkőzésünket a házigazda ÉDRA-TATA csapatával játszottuk. Remek játékkal nyertük az első szettet, majd a másodikban is végig vezettünk. Sajnos 24:19-nél beragadtunk és elvesztettük a szettet. A harmadik és a negyedik szett is szoros volt, de rutintalanságunk miatt mindkettőt elvesztettük, így a mérkőzést is 3:1 arányban.
Szabó Gábor vezetőedző: Meglepően jó alapjátékot produkáltunk a mérkőzéseken. Látszanak a hibák, de ezek javításával szép eredményeket érhet el a csapat. Gratulálok a lányoknak, ügyesek voltak!
Eredmények:
ÉDRA-MÁV Előre Akadémia B – DSE Röplabda Akadémia 0:3
ÉDRA-TATA – DSE Röplabda Akadémia 3:1
DSE Röplabda Akadémia: Takács Nikoletta, Tóth Hajnalka, Kiszl Viktória, Szalai Lili, Csizmadia Maja, Baksa Alexandra, Takács Regina, Kulics Peta, Végh Dóra, Deák Nóra. Edző: Szabó Gábor
Vissza