news-hero
Utánpótlás

Teljesítmény 100 %

A DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata a Pénzügyőr legyőzésével toronymagasan áll csoportja élén!

Nagy kihívás előtt állt az U21-es csapatunk, hiszen a mögöttük második helyen álló Pénzügyőr együttesét fogadták. A találkozó tétje az volt, hogy a Szabó Gábor által dirigált gárda meg tudja-e őrizni csoport elsőségét, valamint veretlenségét. Ennek érdekében állt össze a csapatunk, mely kiválóan játszva simán hozta a meccset. Az első szett már meggyőző, 25-20-as eredménnyel zárult, mely megalapozta a második felvonást, melyet ugyanilyen arányban nyertünk meg (25-20). A 2-0-ás vezetés után felszabadult játékot hozott a harmadik szett, melyet nagyon simán, 25-13-ra nyertünk meg, ezzel együtt a meccset 3-0-val zártuk. Ez azt jelenti, hogy NBII-es csapatunk száz százalékos teljesítménnyel vezeti csoportját.

DSE Röplabda Akadémia U21: Amdegha Ádám, Ambrus Bence, Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Quintz Tamás, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Iván Gergő, Lakatos Leonárd, Tamási Dávid Marcell, Sümegi Kristóf András. Vezetőedző: Szabó Gábor, Edző Tomanóczy Tibor

Vissza