Tisztes helytállás
2019. január. 05. 19:01
Érdekes összeállításban lépett pályára Győrben a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata, hiszen a fiatalokat a rutinosak helyettesítették.
A DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapatának ezúttal Győrben volt feladata. Természetesen ez is fontos hír, de azzal, hogy a DSE-nek ezúttal érdekes összeállításban kellett pályára lépnie, az csak fokozta az érdeklődést. A mieinknél ugyanis pályára lépett Tomanóczy Tibor, Engyel László, Kövessy Balázs és Bartal Gergely is a tehetséges fiatalok mellett.
A DSE nagyszerűen kezdte a meccset, hiszen folyamatosan tapadt ellenfelére, de így is elvesztették az első szettet (25-21). Ez azonban úgy tűnt, hogy jó bemelegítés volt, hiszen a rutinos gárda alaposan megrázta magát, és megnyerte a második felvonást (22-25). A harmadik szettre még tartott az erő, ami szoros volt a közepéig, attól kezdve azonban meglépett a SZESE, és visszavette a vezetést (25-19). A negyedik felvonásra komolyan összeszedte magát csapatunk, amely igazi izgalmakat hozott. Végig fordulatos volt a csata, melyet végül óriási küzdelemben nyertek meg a hazaiak (30-28), akik örülhettek a 3-1-es sikerüknek. A vereség ellenére dicséret illeti a DSE alakulatát, akik mindent megtettek a sikerért, mely nem sokon múlott.
SZESE Győr – DSE Röplabda Akadémia NBII 3-1 (25-21, 22-25, 25-19, 20-28)
Vezették: Péterfy József István, Szabó Attila
SZESE Győr: Horváth Bálint, Leiner Péter, Dávid Marcell Kenéz, Gulyás Dávid, Kiss Dániel, Lengyel Tamás, Misky Márk István, Flachner Kornél, Biró Bence György. Vezetőedző: Herczmanszky András
DSE RÖPLABDA AKADÉMIA NB II: Tomanóczy Tibor, Engyel László, Kövessy Balázs, Ambrus Bence, Amdegha Ádám, Juhász Barnabás, Pukánszky Bálint, Lombos Gábor, Bartal Gergely. Vezetőedző: Bartal Gergely
Vissza