news-hero
Felnőtt

Tomanóczy Bálint: Erősek vagyunk!

A Dunaferr SE fiatal játékosát, Tomanóczy Bálintot arról kérdeztük, hogy mit vár a 2019/2020-as bajnoki szezontól.

Az NBI-es bajnokság nem lesz újdonság számomra, de mivel csapatunk most alakult át, így teljesen más lappal indulunk. Ennek az az oka, hogy az idén három felnőtt játékosunk lesz, valamint az, hogy nem csak magamon, hanem a csapat minden tagján érzem az erőt, és a fejlődést. Bízom abban, hogy azok a 3-2-es meccsek, melyeket tavaly pár ponttal elvesztettünk az idén a javunkra dőlnek majd el, valamint nem futunk bele nagyarányú vereségekbe. Ehhez hozzájárulhat az előző szezonban szerzett rutinunk. Jelenleg a felkészülés derekánál járunk, mely időszakban napi három, három és fél órás tréningeken veszünk részt, mely azért nehéz, mert nekünk tanulóknak a tanulásra is oda kell figyelnünk. Most az a szerencsénk, hogy még nagyon az év elején vagyunk, így a tanulni való még nem sok, de az érettségihez közeledve ez biztosan változni fog. Ami azonban fontos, hogy ezt az összetett munkát mindannyian élvezzük. A kondicionális edzéseket szeretjük, az edzésmunka változatos, ami örömet ad számunkra. Most erősnek érezzük magunkat, de az edzések végére azért mindannyian alaposan elfáradunk. De azért vannak az esték, hogy kipihenjük magunkat. Biztosan lesz labdaéhségünk a Szász Antal Emléktornára, melyen a rendkívül jó csapatok ellen szeretnénk jó mérkőzéseket játszani. A jelenlegi fizikai megterhelés miatt várhatóan darabos lesz a mozgásunk, de ez a torna pont arra való, hogy játékba lendüljünk, és még jobb csapategységet kovácsoljunk. Nem fog összedőlni a világ, ha nem nyerjük meg a tornát, de jót, és jól játszani azt szeretnénk. A csapat Hatvany Zsolt, Gebhardt Áron, Mészáros Dömötör által alkotott gerince hatalmas segítség számunkra mind a meccseken, mind az edzéseken. Nagyon érzékelhető ez a felkészülés során is, hiszen mindannyian nagyobb koncentrációval végezzük feladatunkat. Mindenkiben nagy a törekvés azzal kapcsolatban, hogy el tudjuk érni azt a szintet, melyet Mészáros Dömötör jelent, aki nyugodtan mondhatom, fényévekre van fölöttünk, de ugyanez mondható el Gebhardt Áronról is, aki kiváló liberó. Ők nyugalmat, tartást adnak a csapatunknak Hatvany Zsolttal együtt, ráadásul a munkavégzésünk is sokkal fegyelmezettebb lett. Ami miatt újdonság lesz az idei szezon az az, hogy a kezdő csapatba kerülésért nagy harc lesz, mely plusz motivációt jelent számunkra, és kedvezően hat majd az eredmények alakulására. Most azt látom, hogy mindenki kezdő akar lenni, ami jó előjel a bajnoki rajt előtt.

Vissza