Tomanóczy Bálint: Mindent megteszek azért, hogy feladataimat el tudjam végezni
2020. augusztus. 13. 08:08
Fiatal centerünk, Tomanóczy Bálint, nagy fába vágta fejszéjét, de biztosak vagyunk abban, hogy megbirkózik feladataival.
Kiválóan érettségizett, majd a felvételije is olyan jól sikerült, hogy felvételt nyert a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol a jogi karon fog tanulni. Így Bálint mehetett volna olyan csapathoz, mely miatt a tanulása könnyebb lenne, nem kéne utazgatnia, ő azonban úgy döntött, marad a Dunaferrben.
– A furán befejeződött bajnokság lezárása után megpróbáltam formában tartani magamat, de nyár eleje, közepe felé kissé elengedtem magam. Így kiestem a formámból, de megpróbálom mielőbb visszahozni magam. De ezzel szerintem a csapat nagy része így van. Viszont az első edzések után azt látom, hogy hamar visszarázódtunk a munkába, hiszen tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni az idén. Érdekes szezon lesz számomra amiatt a mostani, hogy miután Budapestre vettek fel az egyetemre, a sportot, a tanulást és az utazást össze kell egyeztetnem. De mindent megteszek azért, hogy feladataimat el tudjam végezni. Maradok Dunaújvárosban, és megpróbálok majd a legtöbb edzésen részt venni, és még jobban teljesíteni, mint az előző évben. Amiatt, hogy az Extraligában szerepelünk, minden eddiginél jobban várom ezt a szezont. Minden meccs más, minden meccs más miatt lesz érdekes. Azt is mondhatnám, hogy mindegyik lehet lutri, mert nagyon jó csapatok ellen játsszunk majd, de mindenki megláthatja, hogy mi is jó csapat vagyunk. Minden meccs kihívás lesz, melyet nagyon várok.
Vissza