Továbbra is hibátlan az U21-es csapatunk!
2018. november. 09. 20:11
A röplabda bajnokság másodosztályának középcsoportjában a DSE Röplabda akadémia U21-es együttese esélyt sem adott a Pécs gárdájának.
Egyértelmű esélyesként lépett pályára a listavezető, Szabó Gábor által irányított DSE Röplabda Akadémia U21-es együttese a hetedik helyen álló Pécs ellen. Ennek megfelelően kezdtek fiataljaink, akik ugyan egy-egy pontot odaajándékoztak ellenfelüknek, de miután elkapták a játék ritmusát, állva hagyták PEAC-ot, és 17 percnyi játék után tíz pontos különbséggel megnyerték az első szettet (25-15).
A térfélcserét követően ott folytatták Tomanóczy Bálinték, ahol azt előtte befejezték. Villámgyorsan kézbe vették az irányítást, és bár azért hibák becsúsztak, egyre jobban növekvő előnnyel, 12 ponttal nyerték, mindössze 16 perc alatt ezt a felvonást (25-13). A harmadik szettben még jobban érvényesült a mieink akarata, akik ekkor már csak 11 pontot engedélyeztek a pécsieknek (25-11). Összességében a játék minden elemében jobb DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata megérdemelt győzelmet aratott, ezzel továbbra is száz százalékos a sorozatban. A fiúk számára a folytatás vasárnap, 16.30-kor lesz az NBI-ben, amikor Hatvany Zsolttal kiegészülve a Sümeg ellen lépnek pályára.
DSE Röplabda Akadémia U21 – PTE-PEAC 3-0 (25-15, 25-13, 25-11)
Vezették: Prukner Tibor és Őri Attila
DSE Röplabda Akadémia U21: Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás Martin, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Iván Gergő, Mihucz Csaba, Móró Ákos, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Vezetőedző: Szabó Gábor
PTE-PEAC: Balás Csongor, Oletics Balázs, Vér Csaba Attila, Perlaki Gergely Géza, Örkényi András, Merkler Ábel, Várbíró Benedek, Albrecht Dávid, Fischer Máté, Szanyi Márton, Storcz Dániel. Vezetőedző: Storcz Tamás
Vissza