news-hero
Utánpótlás

U20 lány: Kiélezett meccsen győztük le a Veszprémet

A DSE Röplabda Akadémia U20-as lány csapata ezúttal Veszprémben lépett pályára, ahol ötszettes meccsen győzte la a veszprémi alakulatot.

A mérkőzést Szabó Gábor vezetőedző értékelte: Nem jó előjelekkel indultunk el, hiszen Bali Lillla belázasodott, így nem tudott velünk jönni, emiatt a felállásunkon változtatni kellett. Ennek ellenére három pontért mentünk, melyből végül kettő lett, melynek összességében örülhetünk, ezért gratulálok a lányoknak. Látszott, hogy betegségek miatt az elmúlt kéthétben az edzéseken nem tudtunk teljesértékű munkát végezni, emiatt a játék során a sok hibát vétettünk. Emellett a figyelmetlenség és a kapkodás látszott a csapaton. Mentségükre legyen mondva, hogy a lányok a kiélezett szituációkban összekapták magukat, így sikerült a győzelmet elérnünk. Amin viszont a következő időszakban – főleg fejben – javítanunk kell, hogy a hibáinkat minimalizáljuk, hiszen ennyi hibát elkövetve a következő meccseken nem lehetnek reális esélyeink a győzelemre. Schneider Tamarát tudom kiemelni ezúttal a csapatból, aki teljesen új poszton játszva segítette csapatunkat a győzelemhez.

 

Eredmény:

Veszprém Volley – DSE Röplabda Akadémia 2-3

A DSE Röplabda Akadémia csapata: Kovács Dominika, Kiszl Viktória, Takács Nikolett Éva, Missoundou Heléna, Csizmadia Maja, Kulics Petra, Szalai Lili, Deák Nóra, Schneider Tamara, Kotaszek Rebeka Mirella, Takács Regina Anna, Kriski Lili Míra. Vezetőedző: Szabó Gábor

Vissza