news-hero
Utánpótlás

U20 lány: Remek Győzelmet arattunk a Győr ellen

A DSE Röplabda Akadémia U20-as lány csapata nagyszerű játékkal győzte le a Győr gárdáját.

Szabó Gábor vezetőedző értékelte csapata teljesítményét: Érdekes előjelekkel kezdődött a hétvégi forduló, hiszen a Tata jelezte, hogy valószínűleg nem tud részt venni ebben a fordulóban. Bennünket igazából nem ez, hanem az zavart meg, hogy a győriek megérkeztek ugyan, de negyedórás késéssel. A bemelegítésünk üteme emiatt megcsúszott, ami a meccs folyamán meg is látszott.

Az első szettben annak ellenére, hogy irányítottuk a játékot, és 5-6 ponttal vezettünk megtorpantunk, emiatt elvesztettük azt. A második és a harmadik szettben önmagunkra találtunk, és bár voltak hibáink, jól nyitottunk, emiatt ezt a két játékot meg is nyertük.

A negyedik szett elején a győriek megleptek bennünket, amitől elbizonytalanodtunk. Szerencsére egy csapatként küzdve összekaptuk magunkat, és sikerült megnyernünk a szettet, és a mérkőzést is. Mindezt egy megerősödött Győr ellen. Most már azonban megismertük őket, így felkészültebben várhatjuk az ellenük történő következő mérkőzést. Az biztos, hogy nem szabad könnyű pontokat adnunk ellenfelünknek, mert akkor magunknak tesszük nehézzé a játékot.

DSE Röplabda Akadémia – Győr 3-1 

DSE Röplabda Akadémia: Kovács Dominika, Kiszl Viktória, Takács Nikolett Éva, Bali Jázmin Laura, Baksa Alexandra, Csizmadia Maja, Kulics Petra, Szalai Lili, Deák Nóra, Schneider Tamara, Bali Lilla Liliána, Kotaszek Rebeka Mirella, Takács Regina Anna, Kriski Lili Míra. Vezetőedző: Szabó Gábor

Vissza