news-hero
Felnőtt

Új lapokat osztanak!

Vasárnap 16.30-tól hazai pályán a PTE-PEAC ellen folytatódik a Dunaferr SE NBI-es röplabda csapatának a bajnokság, melyben minden elölről kezdődik!

A férfi röplabdázóknál az NBI-es alapszakaszt követően kialakult az Extra Liga és az NBI Liga csoportbeosztása. A mieink az NBI-es Ligában folytatják majd a küzdelmeket, de nem akármilyen módon, hiszen szinte egy teljesen új bajnokság kezdődik a hat magyar férfi röplabdacsapat számára. Az őszi, kétcsoportos alapszakasz után az Extraligában folytatja szereplését a Kazincbarcika, Kaposvár, Kecskemét, Pénzügyőr, MAFC, Kecskemét hatos, míg a mieink Sümegi RE, Szolnoki Röplabda Klub, MÁV Előre SC, SZESE Győr, PTE-PEAC ellen játszanak majd. Mint a felsorolásból látható, az NBI-es mezőny kiegyenlített meccseket hozhat majd, így mindenképpen érdemes lesz kilátogatniuk a szurkolóknak a Dunaújváros Sportcsarnokba. Az első hazai találkozó vasárnap 16.30-kor kezdődik az ellen a Pécs ellen, akikkel az idén még nem találkozott Tomanóczy Tibor csapata. Az előjelek alapján kiegyenlített mérkőzés várható, hiszen a PTE, csakúgy, mint a Dunaferr, az alapszakasz során közel azonos pontot gyűjtött be.

 

Férfi NB I Liga Alapszakasz menetrendje:

  1. január 20. vasárnap

16:30 Dunaferr SE – PTE-PEAC

  1. január 26. szombat

16:30 Dunaferr SE – MÁV Előre SC

  1. február 2. szombat

18:00 Szolnoki Röplabda Klub – Dunaferr SE

  1. február 9. szombat

16:30 Dunaferr SE – Sümegi RE

  1. február 16. szombat

17:00 SZESE Győr – Dunaferr SE

  1. február 23. szombat

16:30 PTE-PEAC – Dunaferr SE

  1. március 3. vasárnap

16:00 MÁV Előre SC – Dunaferr SE

  1. március 14. csütörtök

17:00 Dunaferr SE – Szolnoki Röplabda Klub

  1. március 17. vasárnap

16:00 Sümegi RE – Dunaferr SE

  1. március 23. szombat

16:30 Dunaferr SE – SZESE Győr

 

 

Vissza