Újabb győzelmek!
2022. november. 22. 15:11
Az U17 fiúcsapatainak negyedik fordulója került megrendezésre 2022.11.19-én a dunaújvárosi sportcsarnokban.
A fordulóra a DSE csapatán kívül a Fino Kaposvár és a VRCK csapatai érkeztek. A dunaújvárosi fiainknak nehéz dolguk volt, hiszen ezen a két mérkőzésen múlott, hogy hol zárják az alapszakaszt.
Eredmények:
DSE Röplabda Akadémia – Fino Kaposvár 3:1
DSE Röplabda Akadémia – VRCK 3:0
Az edző, Gelencsér Balázs értékelte a fordulót: Az első mérkőzést a Kaposvár csapatával kezdtük. Az elején picit még izgultunk, azonban végig mi uraltuk a szettet, illetve a mérkőzést egyaránt. Megfelelő nyitásokkal kellően zavartuk az ellenfél támadásainak a szervezését, ennek köszönhetően a védekezésünk is stabil volt. Sáncban és mezőnyben szintúgy. Fegyelmezett és jó játékkal sikerült győzedelmeskednünk a Kaposvár csapata felett.
A VRCK ellen kötelező győzelmet kellett hoznunk, azonban pont az ilyen meccsek majd hogy nem a legnehezebbek. Megfelelő koncentráltsággal, akarattal, fegyelemmel könnyedén tudjuk hozni az ilyen mérkőzéseket. Sikerült a hármas szabályt betartani, így könnyed mérkőzésen győztük le a Kazincbarcika csapatát. Alapjában elégedett vagyok a csapatom alapszakaszban nyújtott teljesítményével, azonban nem győzőm hangsúlyozni, hogy mi ennél sokkal többet is tudunk. Gratulálok a csapatomnak, fontos mérkőzéseket tudtunk itthon, a közönségünk előtt hozni.
Csapattagok: Peredi Zoltán, Cserép Tamás, Pász Olivér, Vadász Krisztián, Németh Zoltán, Badacsonyi Ákos, Téglás Csaba, Lampert Ádám, Szalai Kristóf, Papp Tamás
Vissza