news-hero
Felnőtt

Újra itthon az Extraligában!

A Dunaferr SE Extraligában szereplő együttese hazai pályán, a Dunaferr Sportcsarnok nagytermében fogadja az LV Sport Pénzügyőr együttesét.

Szombaton ismét hazai közönsége előtt játszik a Dunaferr SE röplabda csapata. Mivel a bajnokság nyitómérkőzése nagyszerűen sikerült, hiszen csapatunk 3:2 arányban kiváló játékkal győzte le a Vegyész RC Kazincbarcika gárdáját, így a szombaton 17.00-kor kezdődő összecsapást remek hangulatban várja Tomanóczy Tibor gárdája. Várhatóan hasonló izgalmakra készülhetünk, mint legutóbb, hiszen a Pénzügyőr kiváló erőkből álló, a magyar bajnokságban évek óta meghatározó, nagyszerű eredményeket magáénak tudható alakulat. A találkozó külön érdekessége az lehet, hogy míg mi már bemutatkoztunk az Extraligában, a fővárosiaknak ez lesz a bajnoki nyitómeccsük. Ez pedig azt jelenti, hogy két nagyon motivált csapat lép majd pályára a szombati derbin. Erre a szurkolókat ismét várjuk, mégpedig a Dunaújváros Sportcsarnok nagytermébe, hiszen ők legutóbb is nagyszerű hangulatot varázsolva segítették győzelemre csapatunkat. A mérkőzésre kilátogatókat arra kérjük, hogy a találkozóra a csarnok főbejáratán keresztül érkezzenek.

Hajrá Dunaferr!

Vissza