Újra pályán a minik
2021. február. 12. 14:02
A Magyar Röplabda Szövetség döntésének értelmében, így az U13-as korosztálynak is újra indultak az utánpótlás bajnokságok.
Az Országos mini bajnokságban a DSE Röplabda Akadémia U13-as fiai szombaton (2021.02.13.) hazai pályán, a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola torna termében kezdik újra a bajnokságot.
Ennek apropóján kérdeztük Dolmán Viktort, a csapat vezetőedzőjét:
– Az első bajnoki fordulón igen szép eredményt értünk el, mivel veretlenül nyertük meg a fehérvári fordulót. Utána sajnos azonnal megállították a bajnokságokat. Mi igen jó helyzetben vagyunk, mivel megállás nélkül tovább edzhettünk, így tudtuk folytatni a megkezdett munkát. Bevallom őszintén, játékosaimnál a motiváció részével voltak nehézségek. Nagyon sokat beszélgettünk az érzéseikről, miközben mindannyian abban reménykedtünk, hogy hamar újra pályára léphetünk.
A munka azonban nem állt le. Folyamatosan edzőmérkőzéseket vívtunk az akadémia több csapata ellen. Voltak hullámvölgyek, de azt gondolom, hogy a nehézségek ellenére sikerült felkészülni a hétvégi második fordulóra, melyen a székesfehérvári MÁV Előre, illetve a Röak Kaposvár csapatait látjuk vendégül. Mindkét csapatot ismerjük, igen színvonalas tornákon találkoztunk már velük. A mi célunk nem lehet más, mint itthon tartani a legfényesebb érmt és minél több bajnoki pontot szerezni. Ehhez az kell, hogy azt a játékot játsszuk, amit az edzések alatt begyakoroltunk.
A torna a DSE Röplabda Akadémia -MÁV Előre összecsapással kezdődik 10:00 kor. A torna zárt kapus lebonyolítással kerül megrendezésre.
Vissza