news-hero
Utánpótlás

Váratlan vereség az NBII Nyugati csoportjában

A DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata a rájátszás első fordulójában hazai pályán a SZOESE együttetéstől szenvedet vereséget.

A DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata kissé foghíjas összeállításban lépett pályára az NBII-es bajnokság Nyugati csoportjának rájátszásában a SZOESE, vagyis a Szombathely ellen. A dunaújvárosi együttest ki kellett egészíteni két edzővel, így került be Bartal Gergely és Kovács Zsolt is a csapatba. A találkozó első szettjében fej-fej mellett haladtak a csapatok, viszont a hajrát a Vas megyeiek oldották meg jobban (24-26). A térfélcsere után összekapta magát a DSE, mely az eredményben is meglátszott, így sikerült az egyenlítés (25-20). De sajnos ez volt az utolsó győztes szettünk ezen a napon, hiszen a következő két játékot egyaránt 22-25-re vesztettük el, összesítésben tehát a SZOESE győzött 3-1 arányban.

Bartal Gergely vezetőedző: Sajnos a heti edzés munkánkat a válogatott program illetve a nemzeti ünnepünk miatt nem volt teljes mértékű. Voltak hiányzók, de ennek ellenére igyekeztünk helyt állni a Szombathelyi gárda ellen. A legjobbkor jött a kijózanító pofon, hiszen 23-án Ifjúsági fordulón fogunk részt venni Kecskeméten, amely nagyon fontos az országos 6-os döntőbe jutás miatt. A héten az edzésmunkával visszaállunk a helyes útra és még keményebben dolgozunk, hogy a kiélezett szituációkban ne remegjen meg a kezünk.

 

DSE Röplabda Akadémia NB II – SZOESE 1-3 (24-26, 25-20, 22-25, 22-25)

Vezették: Kiss Zoltán Attila és Szabó Zsolt

DSE Röplabda Akadémia NB II: Amdegha Ádám, Ambrus Bence, Kovács Zsolt, Bartal Gergely, Sümegi Kristóf András, Pukánszky Bálint, Dulcz Bende Levente, Quintz Tamás, Tamási Dávid Marcell. Vezetőedző: Bartal Gergely

SZOESE: Pék Marcell, Marsai Richárd, Széll Dániel, Barbalics Mátyás, Konetsny Barnabás, Koller Domonkos, Bodovics Árpád, Kudron Márk, Bodovics Árpád. Vezetőedző: Bodovics Árpád

Vissza