Vasárnap újra hazai pályán az NBI-es csapat
2023. október. 26. 20:10
A DKSE röplabda csapata november 29-én, vasárnap 17 órától a Miskolc együttesét fogadja a Dunaújváros Sportcsarnokban.
Egyre jobban megy a játék fiataljainknak az NBI Extraligában, így abban bízhatunk, hogy ez a folyamat a MEAFC-Miskolc elleni mérkőzésen is folytatódik. Ez a találkozó ráadásul egyfajta mértékadó ütközet is lesz, hiszen a vendégek egy helyezéssel és egy ponttal előznek meg bennünket. Ők sem tudtak még mérkőzést nyerni az idei kiírásban, így most a vasárnap 17 órakor kezdődő derbit a még nyeretlenek összecsapásának is nevezhetjük. Mi azonban csakúgy, mint fiatal játékosunk, Makó József abban bízunk, hogy most megszerezhetjük a nagyon fontos első három pontunkat.
– Nagyon örülök annak, hogy ilyen fiatalon lehetőséget kaptam arra, hogy bemutatkozzam Magyarország legmagasabb férfi bajnokságában, az NBI Extraligában. Ez hatalmas lehetőség számomra, mellyel, amennyiben pályára léphetek, megpróbálok élni. Örültem annak, hogy Tomanóczy Tibor vezetőedzőnk többször csereként számított rám. Természetesen ilyenkor hatalmas a drukk és a bizonyítási vágy bennem, főleg a hazai mérkőzésekkor. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a Debrecen ellenni meccsen megszereztem első pontjaimat, ráadásul egy ász nyitás is sikerült. Úgy gondolom, hogy a Miskolc ellen lehet esélyünk szoros meccset játszani. Hozhatónak érzem azt az alap célunkat, hogy minden szettben elérjük a húsz pontot, de bízom abban, hogy akár a meccset is be tudjuk húzni. Ehhez tudásunk legjavát kell nyújtanunk. Abban az esetben, ha lehetőséget kapok, akkor ezt be is fogom bizonyítani!
Vissza