news-hero
Utánpótlás

Végre megtörtük a jeget!

Torma Ágnes U20 Országos Bajnokság III. osztály Nyugat

Alapszakasz 2. forduló 2023. október 29. Dunaújváros

Eredmények:

DSE Röplabda Akadémia – MÁV Előre fehér: 3-0

DSE Röplabda Akadémia – Győri DRC kék: 3-0

Szabó Gábor vezetőedző: Végre sikerült egy tornán mindkét mérkőzésünket megnyerni. Úgy érzem végig a mi kezünkben voltak a szettek és a mérkőzések is. Bár hullámzó volt a teljesítményünk, mindig jókor jött egy-egy jó egyéni megoldás, sorozat. A koncentrációval vannak még gondok, amit a következő időszakban gyakorolnunk kell.

 

A mai napon a nyitásaink sem voltak jók, illetve az ellenfél taktikáját is előbb fel kell ismerni, a saját taktikánkat pedig be kell tartani. Jó úton haladunk, de van még mit tenni. Gratulálok a lányoknak és köszönjük a szépszámú közönségnek a szurkolást.

DSE Röplabda Akadémia: Baksa Alexandra, Bali Jázmin, Bali Lilla, Csizmadia Maja, Deák Nóra, Kiszl Viktória, Kotaszek Rebeka, Kovács Dominika, Kriski Lili, Kulics Petra, Schneider Tamara, Szalai Lili, Takács Nikolett. Vezetőedző: Szabó Gábor

Vissza