Vegyész öröm, újvárosi bánat
2021. február. 21. 18:02
A röplabda Extraliga utolsó előtti fordulójában három szettben szenvedett vereséget a DKSE gárdája.
Vasárnap idegenben, a Kazincbarcika otthonában lépett pályára a DKSE röplabda csapata. A találkozó tétje mindkét csapat számára a négy közé kerülésért folytatott versenyfutás életben tartása volt.
Nagyon bekezdett a Vegyész, hiszen az első négy pontot megszerezve 4:0-ra ellépett az újvárostól. Miután visszaszereztük a nyitás lehetőségét megkezdtük a felzárkózást, melyhez két jó sánc és Mészáros remek nyitásai kellettek (5:4). A következő labdamenetekből felváltva estek a pontok, hatnál viszont megtorpant a DKSE (10:6). Jött is az időkérés Tomanóczy Tibortól, melyet követően úgy tűnt, sikerül a felzárkózás, de a Vegyész légiósai ezt nem engedték (13:9), így megmaradt a közte négy. A folytatásban gyors pontváltásokat hozott a meccs (16:12), majd Árva Milán ász nyitása után jött a második Tomanóczy időkérés (17:12). Megállíthatatlanul ment előre a Kazincbarcika, akik Guilherme nyitásai után elérték a huszadik pontjukat is (20:13). Ekkor jöhettek frissítésképpen az újvárosi cserék, akik megpróbáltak lendületet vinni a játékba, de ezt is megfogta a Vegyész (22:15). Egy-egy szép újvárosi pontot még láthattunk, ez azonban késői hajrának bizonyult (25:18).
Fordulás után változtatott kezdő felállásán Tomanóczy Tibor, hiszen Mészáros Dömötör helyett Balázs Bálintot küldte harcba. Ettől függetlenül megismétlődött az első szett eleje. Megint jobban kezdett a Vegyész, melyet megpróbált behozni a DKSE (5:1). Ehhez nagy erőket mozgósítottak Boa Szabolcsék, de amikor megcsillant a felzárkózás reménye, megrázta magát a négy nagyszerű légióssal felálló Barcika (7:5). Ez a kettő pontos különbség a folytatásra is megmaradt (11:9), ekkor azonban Guilherme tett rá egy lapáttal, akinek köszönhetően lemaradt a DKSE (18:11). Teljes mértékben a Kazincbarcika irányította a szettet, akik mind a rövid, mind a hosszú lefolyású labdameneteket pontosan fejezték be (20:12). Feladót cserélt a Dunaújváros, Hatvany Zsolt állt be, aki jól osztogatott, így sikerült faragni a hátrányból (22:17). Ciupa ász nyitása után még szerezett a DKSE egy pontot, de egy rossz nyitás után befejeződött a szett (25:18). Azzal, hogy ekkor eldőlt, hogy a három pont nem kerülhet Dunaújvárosba egyértelművé vált az is, hogy a VRCK nagy lépést tett a négy közé kerülésért, míg a DKSE kiesett ebből a versenyfutásból.
A harmadik szettet jobban kezdte a légiósait is lecserélő újváros, mint az első kettőt, és a meccs folyamán először még a vezetést is magához ragadta (1:2). Csupaszív játékot hoztak Hatvany irányításával a fiatalok, akik megpróbáltak tapadni ellenfelükre (5:5). Itt azonban elfogyott a szufla, és négypontos előnyt harcolt ki a Vegyész (10:6). A folytatásban is a hazaiak irányítottak, ennek ellenére az újvárosiak fiataljait illette a dicséret, akik lelkesen, nagy akarattal tartották a lépést a Barcikával (14:10). Ez bizonyítási lehetőség volt számukra, mellyel éltek is, hiszen megmutatták, hogy csupa magyar játékossal felállva is tudják tartani a tempót (16:12). Egy-egy hiba azért becsúszott a játékba, melyet megbosszult a VRCK (21:13), így a végét könnyedén zárta a Kazincbarcika, amely így várhatóan bejutott a legjobb négy közé, míg a Dunaújvárosnak ez nem sikerült (25:18).
Vegyész RC Kazincbarcika – DKSE 3:0 (25:18, 25:18, 25:18)
Vezették: Adler László és Tillmann Gyula Zsolt
Vegyész RC Kazincbarcika: Juhász Péter, Paez Diaz Carlos Julio, Guilherme Ferreira Da Silva, Ciupa Lukasz Grzegorz, Mihalj Ivan, Árva Milán, Dudás Tamás (Liberó). Cserék: Bibók Balázs, Földes Dániel Zoltán, Péter Márton, Csizmadia Tamás Martin, Budai Balázs, Vezetőedző: Toronyai Miklós
DKSE: Garrett Ethan William, Ambrus Bence, Boa Szabolcs, Tomanóczy Bálint, Duman Hüseyin Batuhan, Mészáros Dömötör, Gebhardt Áron (Liberó). Cserék: Balázs Bálint, Laczi Dominik, Majoros Balázs, Hatvany Zsolt, Bohnicsek Szilveszter, Kecskeméti Bálint Olivér, , Sümegi Kristóf András (Liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
A további menetrend a következő:
- február 25. csütörtök
17:30 VRCK – KECSKEMÉTI RC
20:00 FINO Kaposvár – LV Sport Pénzügyőr SE
- február 28. vasárnap
16:00 FINO Kaposvár – DKSE
18:00 KECSKEMÉTI RC – DEAC SNK KFT
Vissza