Veretlenül a tabella élén!
2018. december. 09. 10:12
A DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata az NBII középcsoportjában ezúttal a Röpke csapatát győzte le.
A Szolnok elleni idegenbeli győzelmet követően ezúttal hazai pályán, a Dunaújváros Sportcsarnokban fogadta a DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata a Röpke együttesét. A találkozó egyértelmű esélyeseiként léptek pályára fiaink, akik az NBII-es bajnokság során eddig nem találtak legyőzőre, ennek eredményeként meggyőző fölénnyel vezették csoportjukat a Pénzügyőr előtt. A Röpke ezt a sorozatot szerette volna megtörni, de mint kiderült, kevés eséllyel. Bár az első szettben alaposan ráijesztettek Szabó Gábor tanítványaira, akik már későn vették észre, hogy ritmust kellene váltaniuk, és jobban koncentrálni minden labdára, hiszen Gyurkó Sándor csapata folyamatosan lépett meg előlük. A végére nagy, tíz pontnyi különbség alakult ki a két gárda között, melyet már ledolgozni nem sikerült, így meglepetésre elment az első szett (15-25). A térfélcsere ideje alatt alaposan össze kellett szedniük gondolataikat a mieinknek, amennyiben nem szerették volna, hogy pontot veszítsenek. Ez rendkívül jól sikerült, hiszen a folytatásban mintha kicserélték volna a fiúkat. Remek nyitásaikkal nem tudtak mit kezdeni a vendégek, így folyamatosan nyílt meg az olló a két gárda között. A végjáték előtt már több, mint tíz pont lett a DSE előnye, akik végül 15 perc alatt egyenlítették ki a szett hátrányt (25-12).
Ettől a sikertől megtáltosodtak Iván Gergőék, akik a teljesítményükre rátettek még egy lapáttal a harmadik felvonásban. Rendkívül motiváltan játszottak, sorban szerezték a szebbnél szebb pontokat, melyek ellen a Röpke nem tudott mit kezdeni. A felszabadult játék meghozta a sikert, hiszen 14 perc után 25-10 volt az eredmény, így összesítésben már nálunk volt az előny (2-1). A negyedik szettben mindent megpróbált megtenni ellenfelünk annak érdekében, hogy csenhessen egy pontot Dunaújvárosból, ám ez most nem sikerült. Bár a játék szorosabb volt, mint az előző kettő, de a DSE vezetését semmi nem akadályozta meg. Ellenállhatatlanul mentek előre Laczi Dominikék, akik végül hét ponttal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél (25-18), így a végén joggal örült a győztesnek járó három pontnak Szabó Gábor legénysége. A DSE Röplabda Akadémia U21-es csapata az újabb sikerrel továbbra is száz százalékos, akik már öt ponttal állnak a második helyezett Pénzügyőr előtt. Csapatunk legközelebb december 16-án, Szegeden lép pályára, mely találkozó várhatóan izgalmas lesz, hiszen a harmadik helyezett fogadja ekkor az elsőt.
DSE Röplabda Akadémia U21 – Röpke SE 3-1 (15-25, 25-12, 25-10, 25-18)
Vezették: Sántosi Péter és Selega Balázs
DSE Röplabda Akadémia U21: Balázs Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás Martin, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Iván Gergő, Móró Ákos, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Vezetőedző: Szabó Gábor
Röpke SE: Köblös Krisztián, Melicher Péter, Tarjányi Tibor, Fekete Csaba József, Dorcsák Lajos, Schachinger Máté. Vezetőedző: Gyurkó Sándor
Vissza