news-hero
Utánpótlás

Vollé! 2020 Röpsuli Program torna a Dózsa György Általános Iskolában

A Hun Vollé! 2020 Röpsuli program röplabda tornája került megszervezésre 2019.02.16-án, szombaton a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában, mini és szupermini kategóriában, vegyesen fiú és leány csapatok részvételével.

Gelencsér Balázs edző foglalta össze a történteket:

A tornán a Baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola, a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, a székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola, a Tolna Megyei Szent István Általános Iskola, illetve egy jászberényi általános iskola fiú és leány gyermek csapatai mérték össze pillanatnyi tudásukat. Minden csapat mindkét kategóriában kétszer játszott egymás ellen. A Baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola egyik csapata mindkét kategóriában indult. Ebben a csapatban 2006-2009-ben született leánygyermekek szerepeltek. A dolog pikantériája volt, hogy ez a csapat alkotja a magját a DSE 2 U 13-as leánycsapatának is. A lányok a tornát kicsit megszeppenve kezdték, ez érződött a reggeli játékukon. Sajnos ennek megfelelően a Felsővárosi csapat nyerte az egy szettes mérkőzést 18 -25-re. Majd egy kisebb szünet következett, s csapatom ismét pályára lépett, a jászberényi gárda ellen, ahol a lányok példamutató csapatjátékkal 18 -25-re nyerték a párharcot. Ezután folytatódott a küzdelem, és a lányok kezdték elhinni, hogy igenis van keresni valójuk a pályán. A folytatásban ismét összecsaptak a Felsővárosi iskola csapatával. Az eredmény is mutatja, hogy a reggeli megszeppent játéknak már nyoma sem volt. Ezen a mérkőzésen a lányokat arra kértem, hogy a nyitásainkat bátran hajtsuk végre, aminek meg is lett az eredménye, sima 25–05-ös győzelmet arattak. A mérkőzések egy lélegzetvételnyi pihenő után folytatódtak immár a másik pályán, ahol mini kategóriában csaptak össze a náluk jóval esélyesebb Dózsa György Általános Iskola csapataival. A lányok nem hagyták magukat, 4 mérkőzésből álló párharcokban 1 mérkőzést sikerült nyerniük parázs hangulatú nagy csatában, azonban a vesztes mérkőzések miatt sem kellett szégyenkezniük. Kifejezetten jó technikai megoldásokkal, nyitásokkal és csapatmunkával vették fel a kesztyűt a náluk jóval tapasztaltabb és idősebb csapatokkal szemben és csak a végjátékokban sikerült az ellenfeleknek felülkerekedni a lányokon.

Mini kategóriában 3. helyezést szereztek, a szupermini kategóriában meggyőző játékkal abszolválták az aranyérmet.

Edzői értékelés:

Értékelésemben nem szeretnék kitérni külön a csapattagokra, hiszen ehhez az eredményhez mindenkinek hozzá kellett tenni a saját játékát. A mérkőzéseken az általam kért „taktikát” a lányok megfogadták, a saját egyéni érdeküket alárendelték a csapatnak, ami ebben az életkorban nagy szó. Egy szó, mint száz, igazi csapatmunkával születetett ez a remek eredmény. Nagyon büszke vagyok a lányokra, azonban még nagyon sok munka áll előttünk. Úgy érzem a lányok és szüleik elfogadtak és látják, hogy a befektetett idő és munka mindig megtérül.

A csapattagok: Alpech Jázmin, Keresztes Nagy Renáta, Klauz Emese, Mező Anna Sára, Nagy Sarolta, Trenka Inez Barbara.

Vissza