DSE Röplabda Akadémia nyári tábor, 3. hét 3. nap
2025. július. 09. 17:07
Újabb nap ért véget akadémiánk nyári táborában. Bár az időjárás nem volt ma a legkegyesebb a gyerekekhez, ez nem jelenti azt, hogy sokat unatkoztak volna, sőt, mint arról Szabó Péter edző beszámolt, ezúttal is egy tartalmas, hasznos napot töltöttek el a táborozókkal.
– A mai nap is jól és izgalmasan telt a gyerekeknek. Mint minden nap, ma délelőtt is edzettünk egy jót, két csoportra voltak bontva a gyerekek, a nagyokkal Gelencsér Balázs foglalkozott, én pedig a kisebbeknek tartottam egy nagyon jó edzést. Nagyon látszik a fejlődés a gyerekeken, a röpiseken és azokon is, akik “csak” táborozni jöttek hozzánk. Nem maradhatott el persze az ebéd sem a gyakorlást követően, majd jöhetett a csapatprogram, ahol négy csoportra osztva küzdhettek meg a pontokért a gyerekek.
Vissza